A The New York Times riportja szerint akadt olyan választókerület is, ahol egyetlen szavazó sem adhatta le a voksát, az urnákat Karzai már előre “megtöltötte” kitöltött szavazólapokkal. Abdullah Abdullah volt külügyminiszter megdöbbentőnek nevezte, hogy milyen széles körben követtek el csalásokat az augusztus 20-i voksolás során. A politikus fogadkozott, hogy minden rendelkezésére álló jogi eszközt igénybe vesz az “állami csalások” leleplezése érdekében, s ha e törekvésében kudarcot vall, nem fogja elismerni a választás hivatalos végeredményét.
Abdullah úgy vélte, hogy ha a választási folyamatot nem tartják tiszteletben, Afganisztán nem fog talpra állni, mert ugyanazt a rendszert kényszerítik rá újabb öt évre az országra, amely szerinte a mostani tömeges csalásokat elkövette.
A legfrissebb részeredmények szerint Karzai eredménye 46 százalék, legfőbb riválisa, Abdullah Abdullah volt külügyminiszter 33 százalékon áll. Ha Karzai nem szerzi meg az összes szavazat több mint 50 százalékát, a szabályok szerint második fordulóra kényszerül.
Az elnökválasztás előzetes végeredményét egy héten belül, szeptember 3. és szeptember 7. között teszik közzé, a hivatalos eredményt pedig szeptember 17. és szeptember 21. között – közölte a bizottság.
A testület arról is beszámolt, hogy június közepe, az elnökválasztást megelőző kampány kezdete óta több mint 2500 panasz érkezett különféle választási visszaélésekről, zömében az augusztus 20-i voksolás után. Ezek közül csaknem 700-at soroltak az A kategóriába, vagyis ennyit minősítettek kiemeltnek, olyannak, amely befolyásolhatja a választás eredményét.