Az 1949 május 23-án elfogadott alkotmánynak megfelelően a német államfőt az erre a célra létrehozott szövetségi közgyűlés választja, amely összesen 1224 elektorból áll. A közgyűlés tagjainak felét az alsóház, a Bundestag 612 képviselője alkotja, míg a többieket – szám szerint ugyanennyit – a tartományok delegálják. A közvetett, s végső soron a pártok befolyásától függő szavazást már a múltban is sokan bírálták, annak alkotmányosságát azonban senki nem kérdőjelezte meg.
A szombati voksolást ugyanakkor épp a választás módja teszi rendkívül izgalmassá. A hivatalban lévő, s az államfői tisztségért újra induló Horst Köhler a háború utáni Németország egyik legnépszerűbb elnöke, aki egy közvetlen választáson a szavazatok több mint 70 százalékát szerezhetné meg. A szövetségi közgyűlésben azonban a pártok által delegált elektorok számát tekintve oly csekély többséggel rendelkezik csak, hogy – néhány „elhajló” szavazat esetén – hivatalából kiszoríthatja őt az ellenjelölt Gesine Schwan asszony.
A 66 éves Köhlert egyébként az úgynevezett polgári pártok, azaz a CDU/CSU és az FDP támogatja, míg a politológus, s volt egyetemi rektor, ugyancsak 66 esztendős Schwan mellett a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Zöldek sorakoztak fel. Az egykori NDK-s, 72 éves Peter Sodann személyében – saját arculatának erősítése érdekében – külön jelöltet indított a Baloldal pártja, amely azonban jelezte, hogy az esetleges második vagy harmadik fordulóban már „áttér” Schwann támogatására.
Az elnök megválasztáshoz abszolút többségre van szükség, amihez 613 szavazat kell. Amennyiben az első forduló nem hoz döntést, újabb fordulót rendeznek, de az abszolút többség megszerzése ekkor is elengedhetetlen. Ez utóbbi sikertelensége esetén végül egy harmadik forduló dönthet, ebben viszont már a győzelemhez egyszerű többség is elegendő. Közvetlenül a választás előtt szakértők azt jövendölték: az új elnök a régi lesz, azaz Horst Köhler megőrzi hivatalát, csak a fordulók száma kérdéses.
