Az alkotmány módosításáról kiírt népszavazás legfőbb tétje, hogy a választók támogatják-e az államfő korlátlan újraválaszthatóságának bevezetését. A szavazáson Ilham Aliyev elnök is leadta voksát a főváros, Baku központjában lévő egykori középiskolájában. A szavazóhelyiségbe felesége és idősebb lánya kíséretében érkező államfő azonban nem nyilatkozott a sajtónak.
Az olajban rendkívül gazdag kaukázusi ország ellenzéki pártjai a referendum bojkottjára szólítottak fel, abban a reményben, hogy híveik távolmaradásával esetleg sikerül az érvényességhez szükséges 25 százalék alá szorítani a részvételt.
A központi választási bizottság várhatóan röviddel a szavazás – közép-európai idő szerint 16 órakor esedékes – lezárulta után közzéteszi az eredményeket.
Ilham Aliyev azeri elnök leadja voksát Bakuban az alkotmány módosításáról kiírt népszavazáson (fotó: MTI/EPA)
A lakosság több mint felét kitevő, 4,8 millió választásra jogosult állampolgár a szavazófülkékben az alaptörvény mintegy negyven különböző módosításáról foglalhat állást, melyek közül a legjelentősebb eltörölné azt a korlátozást, hogy ugyanaz a személy legfeljebb két egymást követő ötéves időszakra választható államfővé.
Bírálói szerint ez a módosítás komolyan visszavetné a demokráciát a többségében muszlim lakosságú Azerbajdzsánban, amely hatalmas olaj- és földgázkészletei, rohanó tempóban bővülő gazdasága, valamint Iránhoz való közelsége miatt a Nyugat és Oroszország számára egyaránt stratégiai jelentőséggel bír.