Nagyvilág

Észak-Korea lerohanná Délt

Háborús hangnemet ütött meg az észak-koreai hadsereg szombaton Dél-Koreával szemben. Szöul provokációnak tartja mindezt és hivatalosan még nem reagált.

Mivel a szöuli kormány elutasítja az együttműködést, az észak-koreai hadseregnek minden szinten háborús irányvonalat kell követnie – idézte a fegyveres erők szóvivőjének közleményét a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség.

A forradalmi fegyveres erők arra kényszerülnek, hogy megtorló lépéseket tegyenek és megsemmisítsék a szöuli kormányt – tette hozzá. Azt hozta fel indokként, hogy Szöulban az új konzervatív kormány elzárkózik a nemzeti megbékéléstől, és ebben külföldi erők támogatják.

A déliek provokációnak tartják

A dél-koreai hadsereg provokációival és a tengeri határok megsértésével túlléptek egy veszélyes határvonalat. Észak-Korea már nem maradhat tétlen szemlélő – hangsúlyozta a szóvivő, akinek egyenruhás alakja a televízióban is feltűnt.

Árulónak nevezte a dél-koreai elnököt, és azzal vádolta, hogy katonai provokációkra készül. Megismételte: Phenjan nem fogja elismerni a vitatott nyugati tengeri határt, ami azzal fenyeget, hogy újabb összetűzések lehetnek a két ország hadihajói között. Megfigyelők felhívták a figyelmet arra, hogy az észak-koreai hadsereg meglehetősen ritkán ad ki közleményeket.

Kim Dzsong Il - Dél felé mutat? (Fotó: MTI)

Kim Dzsong Il – Dél felé mutat? (Fotó: MTI)

Leárulózták a délieket

“Most, hogy az áruló Ri Mjong Bak és bandája – külföldi erőktől támogatva – a konfrontáció mellett döntött, megtagadva a nemzeti megbékélést és az együttműködést, forradalmi fegyveres erőink arra kényszerülnek, hogy totális konfrontációs magatartást vegyenek fel, hogy megsemmisítsék őket”.

Ri és “bábhadseregének háborús héjái” arra szorították “forradalmi fegyveres erőinket, hogy határozott katonai válaszlépést tegyenek, hogy elpusztítsák őket” – ismertette a közleményt a KCNA. A dél-koreai védelmi minisztérium egyelőre nem reagált a phenjani fenyegetésre.

Egyre romló kapcsolatok

A két Korea kapcsolatai sokat romlottak azóta, hogy Ri Mjong Bak elnök konzervatív kormánya került hatalomra. Liberális elődje tíz éven át a Korea-közi feszültségek csillapításán munkálkodott, de Ri választási kampányában keményebb irányvonalat ígért Észak-Koreával szemben.

Júliusban egy észak-koreai katona lelőtt egy dél-koreai turistanőt, és Észak-Korea december óta csaknem a teljes közös határt zárva tartja. Phenjant különösen érzékenyen érintette, hogy csökkentek a nélkülöző lakosságnak szánt dél-koreai segélyszállítmányok.

Észak-Korea szombaton tudatta azt is, hogy “nukleáris elrettentő erő” kiépítését tartja prioritásának, nem pedig azt, hogy normalizálja diplomáciai kapcsolatait az Egyesült Államokkal.

Még ha rendeződnének is a diplomáciai kapcsolatok Washingtonnal, az nem változtatna Észak-Korea “státusán, hogy atomfegyverrel rendelkező ország, mindaddig, amíg az Egyesült Államok részéről a legkisebb nukleáris fenyegetésnek is ki van téve” – idézte a külügyminisztérium közleményét a KCNA.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik