Nagyvilág

Megbénult London egyik repülőtere

Több órán át állt a forgalom hétfőn a londoni Stansted repülőtéren, amelynek belső területére környezetvédelmi tiltakozók hatoltak be.

Az akciót a Plane Stupid nevű szervezet hajtotta végre, amelynek fő célpontja hagyományosan a légi közlekedés. Az elnevezés angol szójáték, a repülőgép (plane) és az egyszerű (plain) szavak azonos kiejtésére alapul. Kiejtés szerint a szervezet neve azt jelenti, hogy “egyszerűen hülyeség”.

A Stanstedre a csoport legalább ötven aktivistája hatolt be; a repülőtér ötórai zárlat után reggel nyitott ki ismét.

A repülőtéri biztonsági előírások megsértése Nagy-Britanniában bűncselekménynek számít, így az eljárás alá vont demonstrálókat akár szabadságvesztésre is ítélhetik.

A légikikötőt üzemeltető cég, a BAA illetékese hétfőn bejelentette, hogy a repülőtéren – öt órai zárlat után – ismét megindult a forgalom, de 56 járatot törölni kellett. Mindegyik járattörlés a Ryanair légitársaságot érintette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik