Anand Sarma úgy vélekedett, hogy mivel a támadók valamennyien Pakisztánból jöttek, a vérengzés „súlyosan érinti a két ország közötti normalizációs folyamatot, valamint a kölcsönös bizalomerősítő intézkedéseket”.
Az indiai politikus felszólította a pakisztáni vezetést: teljesítse azt az ígéretét, hogy területét nem engedi senkinek India elleni támadásokra felhasználni. Sarma hozzátette, hogy az indiai kormány minden rendelkezésére álló információt megoszt a szerdán Újdelhibe érkező Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel.
Az indiai hatóságoknak meggyőződésük, hogy a terrorakciók mögött a Pakisztánban hivatalosan 2002 óta betiltott Laskar-e-Taiba iszlamista fegyveres szervezet áll, amely a kasmíri indiai jelenlét ellen, illetve az indiai muzulmánok jogaiért harcol. Bár Iszlámábád határozottan tagadta, hogy köze lenne a támadásokhoz, Újdelhiben úgy vélekednek, hogy a szervezet a nagyhatalmú pakisztáni titkosszolgálat támogatását élvezi.
Rice: az új pakisztán kormány próbája
Az Egyesült Államok teljes együttműködést vár el Pakisztántól a mumbai (bombayi) terrortámadások ügyében, és az erre adott pakisztáni válasz lesz az új polgári kormány próbája – jelentette ki hétfőn Londonban Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter.
Rice felszólította Iszlámábádot: tárják fel a bizonyítékokat, akárhol is vannak azok. „Itt az idő a teljes, abszolút átláthatóságra és együttműködésre” – hangsúlyozta az amerikai diplomácia vezetője, akit szerdára várnak Újdelhibe.