A felmérésből kiderül, hogy az október elejei mélypont után ismét gyors ütemben növekedett a konzervatív uniópártok, a CDU/CSU népszerűsége, amely jelenleg 37 százalékos. A nagykoalíciós partner szociáldemokraták (SPD) viszont a konzervatívoknál jóval kevesebbet „profitáltak” a válságból, támogatottságuk ugyanis stagnál, s hetek óta egyetlen százalékpontot sem növekedett. Az SPD 24 százalékon áll, igaz, a felmérés még az előtt készült, hogy a múlt hét végén megválasztották a párt új vezetését, s Franz Müntefering elnök, továbbá Frank-Walter Steinmeier kancellárjelölt személyében két népszerű politikus került az SPD élére.
Jól vizsgázott Merkel
Szakértők szerint a konzervatívok támogatottságának növekedése jelentős mértékben Angela Merkel érdeme. A CDU-elnök-kancellár ugyanis az utóbbi hetekben nem csupán határozottságból és gazdasági felkészültségből vizsgázott kitűnőre, hanem általános vélekedés szerint páratlan volt aktivitása, illetve fáradhatatlansága is. Mindez – mint arra korábbi felmérések is rámutattak – a lakosság körében erősítette azt a meggyőződést, hogy a jelenlegi válságos időkben az ország irányítása jó kezekben van.
Ami az ellenzéki pártokat illeti, a válságban tanúsított magatartásuk nem sokat változtatott támogatottságukon. A népszerűségi lista harmadik helyén a Stern szerint 13 százalékkal a Baloldal pártja áll, megelőzve a 12 százalékos liberális szabaddemokratákat, valamint a 9 százalékon álló Zöldeket.
Megvédeni a munkahelyeket
Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter, az SPD kancellárjelöltje szociáldemokrata offenzívát hirdetett a válság enyhítésének érdekében. A Sternnek adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy nemcsak a bankokat kell megvédeni, hanem a munkahelyeket is, s biztosítani kell a beruházások stabilitását. Az adócsökkentést azonban a jelenlegi körülmények között elutasítja Steinmeier.