Grúziára úgy tekintett a világ, mint egy alternatív energiavezeték gazdájára, mely Oroszországot elkerülve juttat olajat a világpiacra. A vezeték Azerbajdzsánból indul, pontosabban annak Kaszpi-tengeri lelőhelyeiről, átvágva Törökországon, melynek kikötőiből közvetlenül kerül az olaj a piacokra. Ami a szállítási útvonalon továbbított földgázt illeti, azt egyelőre elfogyasztják helyben, ám előbb-utóbb valószínűleg ez a vezeték is eléri Európát, növelve a csatorna jövőbeli szerepét.
A háborút megelőzően az volt a legfontosabb kérdés, hogy mindez mikor következhet be. Nem véletlen, hogy a moszkvai média azóta is azt hangsúlyozza, a fegyveres konfliktus csökkentette az “Oroszország ellenében” kiépülő energiavezeték fontosságát. Ami az azerbajdzsáni médiát illeti, a háborút illetően inkább a grúz fél mellé álltak, az energiaszállításokkal kapcsolatban azonban mind a helyi politikusok, mind az elemzők óvatosak voltak.
A háború az olajszállítást is veszélyeztette
Egyes vezető azeri elemzők bírálták a grúz elnököt az országát meggyengítő „kalandor akciója” miatt, amelynek következtében Baku pozíciója is megingott. A háború nemcsak Grúziát sodorta veszélybe, hanem az energiaszállítást is. Így például a fegyveres konfliktus idején az egyik orosz bombázó célba vette a Baku-Tbiliszi-Ceyhan (BTC) vezetéket. Az oroszokat is meglepte, hogy a gépet lelőtték. Ám az továbbra sem világos, hogy a csövet csakugyan bombázni szándékoztak, vagy pusztán ízelítőt kívántak adni a világnak az útvonal sebezhetőségéről és megbízhatatlanságáról.
A jelek inkább a második lehetőségre utalnak. Ezt támasztja alá az is, hogy a háború után Ilham Alijev azeri elnök Moszkvában járt, ezt követően pedig az orosz média azt hangoztatta, hogy Grúziának, mint az oroszok elleni alternatív vezeték gazdájának, vége.
Az Alijev–Medvegyev megbeszélésekről ugyan kevés szivárgott ki, de az elemzők többsége emlékeztetett, az augusztusi konfliktus előtt az oroszok felajánlották Bakunak, hogy “jó áron” megveszik az összes hozzáférhető azeri földgázt. Úgy tűnik, jelenleg ez az óhaj valósággá válik, nemcsak a földgázt, de a kőolajt illetően is.
Azerbajdzsán nem hódolhat be az oroszoknak?
Valójában azonban semmi nem változott a csövekkel kapcsolatban. Ha Azerbajdzsán belemegy abba, hogy a fölgázt Oroszországnak adja el, akkor “ejtenie” kellene Törökországot, mint felvevőt. A törökök viszont az ország első számú stratégiai szövetségese és patrónusa. Ami az olajat illeti: az Oroszországban (Novorosszijkszban) véget érő azeri vezeték távolról sem képes azt a mennyiséget átvezetni, amit a BTC-cső.
Az utóbbiba milliárdokat fektettek be, ráadásul a vállalkozást a jelenlegi elnök apjának, Heydar Alijev egykori azeri államfőnek a nevéhez kötik, akit Azerbajdzsánban a “nemzet atyjaként” tisztelnek. A kilencvenes években Heydar Alijev csodával határos módon élt túl több merényletet, amelyeket – egyes források szerint – a Baku-Tbiliszi-Ceyhan-vezeték befolyásos ellenzői szerveztek.
Hasonló merényleteket követtek el a korábbi grúz elnök, Eduard Sevarnadze ellen is, aki hatékony módon szövetkezett azeri barátjával “az évszázad projektje” megvalósítására. A vállalkozás azért volt különösen fontos, mert ez volt az egyetlen eszköz arra, hogy a Nyugat érdeklődését felkeltse Grúzia iránt, mely akkoriban kétségbeesetten igyekezett megszabadulni a nyomasztó orosz befolyástól.
Baku és Tbiliszi tehát egyaránt arra törekszik, hogy megnövelje szerepét az energiakitermelés és -szállítások terén, s azon dolgoztak a kezdetektől fogva, hogy bevonjanak más, forrással rendelkező államokat is, elsősorban Kazahsztánt. Utóbbi csatlakozása azonban az Oroszországhoz való folyamatos közeledése miatt kétséges.
A Nabuccoba is bekapcsolódnának
A Baku-Tbiliszi-Erzerum-gázvezeték (BTE) a fentiektől eltérő problémákkal küzd. A BTC-vel ellentétben ez utóbbi a helyi piacokra szállít. Hatékonyabbá tételét szolgálná a jelenleg tervek szintjén létező Nabucco-vezetékbe való becsatolása, viszont a nem elegendő mennyiség itt is gondot okoz. Egymagában az Azerbajdzsánban kitermelt gáz nem elégséges a Nabucco számára, melynek akkor van értelme, ha más Kaszpi-tenger menti országok is bekacsolódnak a BTE-be. A közép-ázsiai köztársaságok a növekvő orosz nyomás következtében nem túl lelkesek, Kazahsztán és Üzbegisztán különösen óvatosan nyilatkozik.
Csak Türkmenisztán nyitott “minden vezetékre és opcióra”, mondván, az összes keresletet kielégítő gáztartalékokkal rendelkezik. Ám a BTE-hez való csatlakozás csak egy Kaszpi-tenger alatti vezetéken keresztül lehetséges, ami rengeteg pénzbe kerülne.
Grúzia belehúzna
Az augusztusi fegyveres konfliktus tehát nem csökkentette a létező alternatív energiafolyosó fontosságát. A BTC és a BTE továbbra is működésben lesz, de csak azeri anyagot fog továbbítani. Azerbajdzsán elégedett lehet, Grúzia azonban nem.
Ha ugyanis már korábban szállított volna a BTE gázt Európába, valószínűleg Oroszország is visszafogottabb lett volna Grúziával szemben. A háború során a Nyugat kiállt Grúzia mellett, ám azeri elemzők elégedetlenségüknek adtak hangot. Szerintük ugyanis, ha a Nyugat alternatív szállítási folyosókat akar, akkor az agresszió elítélésén túl is kellett volna valamit tennie.
