Nagyvilág

A Bajor Oroszlánt is meg akarták ölni a RAF-terroristák

A Vörös Hadsereg Frakció (Rote Armee Fraktion - RAF) szélsőbaloldali német terrorista csoport 1977-ben meg akarta ölni Franz Josef Strausst, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökét, a kor egyik vezető konzervatív politikusát. Erről az éppen 20 éve elhunyt Strauss lánya, Monika nyilatkozott a Bild című népszerű német lapnak.

A kedden megjelent beszámoló szerint a RAF egyik tagja, Verena Becker lakást bérelt otthonuk közelében, München egyik toronyházában, hogy előkészítsék a merényletet. Innen távcsővel figyelték a politikus lakását. Monika szerint megtalálták azokat a terveket, amelyek szerint fel akarták robbantani őket egy miniatűr repülőre szerelt pokolgéppel.

Franz Josef Strauss, „a Bajor Oroszlán” a 20. század második felében a német politika egyik központi figurája volt. Erősen konzervatív politikusként, a nyugatnémet újrafelfegyverkezés híveként, „az erkölcsileg korrumpálódott német állam” ellen harcoló RAF fő ellenségének számított.

Strauss több tárcát is betöltött a nyugatnémet szövetségi kormányban, 1956 és 1962 között a védelmi miniszterit. Társalapítója volt a bajor Keresztényszociális Uniónak, 1988-ban bekövetkezett halálakor elnöke. 1978 és 1988 között bajor tartományi miniszterelnök volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik