Nagyvilág

Az USA közvetítene

Az Egyesült Államok azonnali tűzszünetre szólította fel pénteken a dél-oszétiai konfliktusban szemben álló feleket.

A külügyminisztérium szóvivője elmondta pénteken újságíróknak: Condolezza Rice külügyminiszter higgadtságra ösztönzi a feleket magas rangú tisztségviselőkkel folytatott telefonbeszélgetéseiben. Gonzalo Gallegos szóvivő nem nevezte meg az említett tisztségviselőket.

Az USA szavakban támogat

Közölte viszont, hogy egy amerikai megbízott utazik pénteken a térségbe. Találkozik a felek tisztségviselőivel, és közvetíteni próbál az ellenségeskedések beszüntetése érdekében. A küldött nevét sem árulta el, csak annyit közölt, hogy az illető még a nap folyamán útnak indul. A szóvivő leszögezte végül, hogy az Egyesült Államok támogatja Grúzia területi épségének megőrzését.

A Pentagon képviselői kapcsolatba léptek pénteken grúz illetékesekkel, de a grúz fél nem kért segítséget Washingtontól – mondta pénteken az amerikai védelmi minisztérium egy szóvivője. (Előzőleg a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva a grúz elnök azt hangsúlyozta: az Egyesült Államoknak érdeke, hogy segítséget nyújtson hazájának. “Már egyáltalán nem Grúziáról van szó, hanem Amerikáról, az (amerikai) értékekről” – jelentette ki.)

A Pentagon közölte, hogy egyelőre nem tervezik a Tbiliszi környékén állomásozó amerikai katonák átvezénylését más helyszínre. A Grúziában tartózkodó amerikai katonák semmilyen módon sem keverednek bele a konfliktusba – jelentette ki pénteken az amerikai erők európai parancsokságának szóvivője. Közlése szerint mintegy száz amerikai katonai kiképző van Grúziában.


Győzködték Rice-ot

Az orosz külügyminisztérium internetes oldala szerint Szergej Lavrov a nap folyamán háromszor beszélt Condoleezza Rice-szal. A hívásokat az amerikai politikus kezdeményezte.

A megbeszéléseken Lavrov megpróbálta meggyőzni az amerikaiakat, hogy sürgősen rá kellene venniük a grúzokat “a törvénytelen akciók leállítására, fegyveres erőik visszavonására a konfliktusövezetből, és a korábbi egyezmények betartására”.

Lavrov hasonló tartalmú üzeneteket küldött Javier Solanának, az Európai Unió fő kül- és biztonságpolitikai megbízottjának és Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszternek a jelentés szerint.

Irakból hoznak katonákat

Grúzia kivonja ezer katonáját Irakból, és hazaviszi őket, hogy segítsenek az oroszok elleni harcban – jelentette be pénteken a grúz nemzetbiztonsági tanács vezetője.

Már közöltük is amerikai barátainkkal, hogy napokon belül visszavonjuk katonai kontingensünk felét Irakból, mert orosz agresszió folyik ellenünk. Köztük vannak a legjobb katonáink – mondta Kaka Lomaia a brit hírügynökségnek.

A Pentagonban pénteken közölték, hogy Grúzia kérte az amerikai hadsereget: bocsásson a rendelkezésére légi eszközöket a grúz katonák Irakból történő evakuálásához és Grúziába szállításához.

Grúzia mintegy 2000 embert küldött az iraki szövetséges haderőbe, s ezzel jelenleg az Egyesült Államok és Nagy-Britannia mögött a harmadik helyen áll a részvevők között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik