Nagyvilág

Piroslámpás negyedeket akar az olasz belügyminiszter

"Piroslámpás negyedek" kialakítását akarja az új, jobboldali olasz kormány belügyminisztere, a bevándorlásellenes Északi Liga tagja, hogy - mint egy szombaton megjelent interjújában mondta - jobban szemmel tudják tartani a prostitúciót.

Roberto Maroni a Corriere della Sera című napilapnak nyilatkozott. E negyedek kialakításával “meg lehetne valósítani az egészségügyi ellenőrzést, és megvédeni az állampolgárokat” – jelentette ki.

A kormánykoalíció egyes szenátorai a minap azt javasolták, hogy a prostitúciót mint a bűnözés egyik formáját üldözzék el az utcákról. Ilyen értelmű módosító javaslatot nyújtottak be Silvio Berlusconi kormányának közbiztonsági törvényjavaslatához. A szenátorok javaslatukkal ellenkezést váltottak ki mind a kormánypártok, mind az ellenzék soraiban.

Maroni miniszter szerint a szenátorok javaslata “nem őrültség”, de “összetett kérdésről” van szó, amellyel kapcsolatban “széles körű gondolkodásra” van szükség. “Annak semmi értelme nem volna, hogy a prostituáltakat elűzzék az utcákról” – jelentette ki.

Személy szerint támogatja Daniela Santanchénak, a La Destra szélsőjobboldali párt vezetőjének azt a javaslatát, amely szerint a prostitúció számára el kell különíteni negyedeket – tette hozzá. A parlamentnek foglalkoznia kell az üggyel, “rögtön a közbiztonságról szóló törvény elfogadása után” – mondta.

Az új közbiztonsági törvénytervezet egyik legfőbb pontja, hogy bűncselekménynek számít az illegális bevándorlás. Mint Maroni mondta, ez nem azt jelenti, hogy az illegális bevándorlókat be kell börtönözni, hanem azt, hogy bírósági elítélésük után ki lehet őket toloncolni az országból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik