Nagyvilág

A legyengített Kreml kulcsát veszi át Medvegyev

Putyin nyolcévnyi elnöksége után szerdán Dimitrij Medvegyev átveszi a Kreml irányítását, a hatalmi jogkörök jókora hányadát azonban Putyin leendő kormányfőként magával viszi. Szakértők szerint az új hatalmi struktúra nem biztos, hogy hosszú távra szól, Putyin rövid időn belül akár vissza is térhet.

Dimitrij Medvegyev szerda reggel hivatalosan is a Kreml élére áll, új időszámítást hozva az orosz politikai életbe. A beiktatási ceremóniát és az eskütételt a Russia Today című internetes oldalon élőben is figyelemmel kísérhetjük.

Az új hatalommegosztás egy átmeneti konstelláció, amely egyáltalán nem biztos, hogy hosszú távra szól – nyilatkozta az új jelnök szerepkörével kapcsolatos kérdésünkre Deák András orosz-szakértő, a Külügyi Intézet munkatársa, aki szerint egyelőre bizonytalan, hogy hogyan fog működni az új struktúra. Medvegyev hatalma nem névleges, továbbra is jelen van a hatalommegosztás az elnök és a kormányfő között, de Putyin olyan kulcsfonosságú hatásköröket vitt magával, mint amilyen a biztonságpolitika és a külpolitika felügyelete – véli a szakértő.

A hivatalban lévő orosz államfő a közelmúltban más manővereket is végrehajtott annak érdekében, hogy elnöki mandátumának lejárta után is kezében maradjon a gyeplő. Bejelentette, hogy “vállalja” az Egységes Oroszország elnökének tisztét, a párt pedig egyhangúlag meg is választotta elnökévé. A tisztséget az államfői posztról való távozása után veszi át.

Szünet után visszatérés?

Putyin az orosz alkotmány értelmében nem pályázhatott újra az elnöki posztra, mert legfeljebb két egymás utáni periódusban lehet ugyanaz a személy államfő. A korlátozás csak az egymás utáni periódusokra vonatkozik, a mostani kihagyás után nem lesz alkotmányos akadálya annak, hogy Putyin ismét induljon az elnökválasztáson.

Ki tud lépni elődje árnyékából? (fotó: MTI/AP)

Ki tud lépni elődje árnyékából? (fotó: MTI/AP)

Az Egységes Oroszországnak 315 helye van a 450 fős állami dumában, az orosz parlament alsóházában. Ez elegendő többség ahhoz, hogy saját elhatározásából alkotmánymódosítást hajtson végre, vagy ahhoz, hogy alkotmányos vádemeléssel eltávolítsa hivatalából az államfőt. A The Economist című brit hírmagazin elemzője egyenesen úgy fogalmazott, hogy Medvegyev feladata nem más, mint “melegen tartani” az elnöki széket mindaddig, amíg Putyin 2012-ben ismét államfővé választathatja magát.

Vissza a szovjet időkbe?

Egy másik lehetőség értelmében Putyin olyasmit szeretne feltámasztani, mint ami a szovjet időkben volt szokásos a hatalmi viszonyok terén: Medvegyev tölti be a Legfelső Tanács elnökének (vagyis az államfőnek) kevésbé fajsúlyos szerepét, míg Putyin lenne a pártfőtitkár, az államfőénél jóval szélesebb hatáskörrel.

Bármi lesz is az intrikák kimenetele, a vesztes az orosz demokrácia lesz – véli Mark Urnov, az Expertise Foundation politológusa. A jelenlegi helyzet “annak a politikai elitnek a győzelme, amely nem akarta Putyin távozását, sőt félt ettől a lépéstől. Olyan csoportról van szó, amely nem akar változásokat. Nem fog megtörténni az állam és a gazdaság szétválasztása, és nem lesz valódi harc a korrupció ellen sem – nyilatkozta az Economistnak a szakértő.

Gazdasági buktatók

Deák András orosz-szakértő szerint habár nem valószínű, hogy az elkövetkezendő három éven belül súlyos gazdasági problémák ütnének be Oroszországban, a szociális és gazdasági nehézségek miatti elégedetlenség hullámai először Putyint fogják elérni.

Az orosz gazdaság egyre többet profitál a hatalmas ütemben emelkedő gáz- és a kőolajárakból, az energiaipar az ország exporbevételeinek több mint kétharmadát adja, az állam 2007-es teljes bevételének pedig több mint egyharmadát, 315 milliárd dollárt. A kormány nem fogadta meg a Világbank és más nemzetközi szervezetek tanácsát, hogy fektessen be más iparágakba, nyújtson segítséget az induló vállalkozásoknak és fejlessze az infrastrktúrát. Helyette arany-és külföldi valutatartalékokat halmozott fel 530 milliárd dollár értékben a központi bankban.

2007-ben az Év embere lett Putyin - Nézze meg képgalériánkat!

2007-ben az Év embere lett Putyin – Nézze meg képgalériánkat!

Ez az út vakvágányra vezet – figyelmeztetett a múlt hónapban az orosz gazdasági miniszter, aki szerint az ország már nem rendelkezik olcsó munkaerővel és olcsó rubellel, az egy évtizeden át tartó évi átlagosan 7 százalékos gazdasági növekedés ugyanis feltornázta a béreket és a valuta árát. Elvira Nabiullina szerint ez sokat rontott az ország versenyképességén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik