Ebben nem csupán a sikeresen végrehajtott, hanem a
meghiúsított, illetve más okból kudarcot vallott terrorcselekmények is benne
vannak. Ugyanezen időszak alatt 48 százalékkal emelkedett az EU-ban a
terrorcselekmények miatt letartóztatottak száma. A terrorcselekmények legtöbbje
csupán anyagi károkat okozott.
Az iszlamista szélsőségesek által elkövetett cselekmények általában akkor is
nagy káoszt váltanak ki, ha sikertelenek, mert rendszerint válogatás nélküli
gyilkolásra irányulnak – olvasható a jelentésben.
Az iszlamista terrorizmusveszély növekszik, illetve tartósan magas. A
fenyegetés részben pakisztáni székhelyű, al-Kaida-kötődésű szervezetek
számlájára írható. Tavaly a vizsgálatok feltártak olyan eseteket, amikor
EU-állampolgár pakisztáni kiképzést kapott, majd terrorista bűncselekmények
részesévé vált az unió területén.