Nagyvilág

Vak New York első embere

A szexbotrányba keveredett New York-i kormányzót hétfőtől eddigi helyettese, David Paterson váltja. A demokrata politikus ezzel a szövetségi állam első afroamerikai kormányzója lesz, és az Egyesült Államok történetében a második olyan kormányzó, aki szinte születésétől fogva vak.

Paterson hétfői hivatalba lépésével
több rekord is megdőlni látszik. A politikus a
szövetségi állam első fekete kormányzója
lesz, ráadásul első ízben fodul elő, hogy az
Egyesült Államokban párhuzamosan két
államban is afroamerikai kormányzó van
hivatalban. (Deval Patrick fekete politikus jelenleg Massachusetts államban
kormányzó.) Paterson ezenkívül a második vak amerikai
kormányzó, aki várhatóan huzamosabb ideig lesz hivatalban, 1975-ben Bob C. Riley, aki szintén
elvesztette látását, 11 napig volt Arkansas
állam első embere.

A fogyatékkal élők
támogatója

Paterson feleségével és
két gyerekével Harlemben él, a Columbia Egyetem
nemzetközi és közügyek karának docense,
a látáskárosultak és testi fogyatékkal
élők országosan ismert támogatója. A
politikus tagja a Vakok Amerikai Alapítványának,
és részt vesz számos olyan szervezetben, amely
fogyatékkal élő atléták és
veteránok sportolását támogatja. Paterson
maga is aktív kosárlabdajátékos, és
1999-ben lefutotta a New York City maratont.

Harlemben él az új kormányzó (Fotó: EPA)

Harlemben él az új kormányzó (Fotó: EPA)

Paterson
1954-ben született, apja New York állam
polgármester-helyettese volt, aki jelentős befolyással
bírt az állam politikai színterén. A
gyerrmek Paterson egy fertőzést követően bal szemére
teljesen megvakult, de látása jobb szemén is
jelentősen megromlott. Fogyatékossága azonban nem
akadályozta meg abban, hogy elvégezze a Columbia
Egyetem történelem szakát, majd a Hofstra Jogi
Egyetemen folytassa tanulmányait.

1985-ben New York állam
szenátora lett, és a demokraták kisebbségi
vezetője volt a képviselőházban 2002-től 2006-ig,
amikor is a most leköszönő Spitzer mellett elfoglalta New
York állam kormányzóhelyettesi posztját.
Abban az időben a legtöbb politikai elemző megdöbbent
azon, hogy a vak Paterson elvállalta a főleg reprezentációs
feladatokból álló munkát.

Hirtelen
váltás

Spitzer várhatóan helyi idő
szerint hétfő délben köszön le posztjáról,
helyét egy órán belül átveszi David Paterson, a képviselőház gyorsított
eljárásának köszönhetően. New York jövendő
afroamerikai politikusa a múlt hetet azzal töltötte,
hogy demokrata és republikánus politkusokkal
egyeztetett váratlan hatalomátvételéről.

Patersontól a közvélemény
most leginkább a kormányzói hivatal
megtisztítását várja. Nagyon ijesztő az, ami történik,
és határozottan ideges vagyok, de arra gondolok, hogy
rengeteg feladat áll előttem, és készen állok
arra, hogy megbirkózzak vele – mondta.

Patersonnak nagyon jó
a humora, egy igazi úriember, és ebben éppen
Eliot Spitzer ellentéte – nyilatkozta róla a The New
York Timesnak Betsy Gotbaum, New York állam közösségi
ombudsmanja.

Clinton utódja?

Elemzők szerint szenátori
előéletével Paterson valószínűleg
sikeresebben viszi majd keresztül politikai programját a
közgyűlésen, és maga mellé állítja a Spitzer támadó politikájából
kiábrándult republikánusokat. Kompromisszumkészségére szükség is lesz, a súlyos gazdasági problémákkal küszködő állam költségvetését ugyanis április elsejéig be kell nyújtani.

Paterson egyébként a Demokrata Párt egyik szuperdelegáltja, aki Clintont támogatja az elnökjelöltségben. Washingtoni körökben igen valószínűnek tartják, hogy ő lesz Hillary Rodham Clinton utódja a Szenátusban abban az esetben, ha a volt first lady lenne az Egyesült Államok új elnöke.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik