Nagyvilág

Markó: Erdély magyarok és románok közös hazája

Erdély nem kizárólagosan román, és nem is kizárólagosan magyar, Erdély a románok és a magyarok közös hazája, ez természetesnek tekintendő a határok nélküli Európában - hangsúlyozta szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti ünnep alkalmából a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

A szövetség március 15-i központi rendezvényén Markó Béla felidézte a korábbi történelmi korokat, amelyekben a magyaroktól sok mindent elvettek: területet, erdőt, földet, házat, egyetemet, iskolát, még a nyelvet is. Utalt azonban arra, hogy e közösségnek sikerült már sok mindent visszaszereznie, annak ellenére, hogy román részről ezt sokszor meg akarták akadályozni.

Felidézte például az 1990-es véres marosvásárhelyi eseményeket, tanulságként mutatva fel azt az új nemzedékeknek. Erdélyben is bebizonyosodik lassan-lassan – mondta a szónok -, hogy az elnyomás, a nemzeti gyűlölet semmire sem vezet.

Nem akar másodrendű állampolgár lenni

“Amit eddig nem tudtunk visszaszerezni, azt vissza fogjuk szerezni ezután. Mi nem leszünk másodrangú állampolgárok a saját szülőföldünkön! Romániában ma is él legalább másfélmillió magyar, Erdély a miénk is! Erdély nem kizárólagosan román, és nem is kizárólagosan magyar, Erdély mindannyiunk közös hazája… a határok nélküli Európai Unióban mi sem természetesebb ennél” – fejtette ki.

Az RMDSZ elnöke ismét hitet tett az autonómia ügye mellett, hiszen – mint hangsúlyozta – a helyi ügyes-bajos dolgokat nem Bukarestből kell intézni. A romániai magyarság nem akarja szétrombolni az országot az autonómiával, hanem építeni akarja Erdélyt, gyarapítani Székelyföldet – tette hozzá.

Meg kell érteni Koszovó példáját

Felhívta a figyelmet arra, hogy Koszovó példáját jól meg kell érteni. Ott szerinte valamikor lett volna más megoldás is, a két nép élhetett volna szabadságban egymás mellett. A többség véres terrorja, majd a kölcsönös, folyamatos gyűlölet azonban a szétváláshoz vezetett – fűzte hozzá.

Az erdélyi magyarság azonban tudja, hogy van békés megoldás is mindenre, de ehhez nemcsak a kisebbségben levőknek, hanem a többségieknek is bölcsességre van szükségük – szögezte le Markó Béla.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik