Az információt elsőként nyilvánosságra hozó iDnes hírportál szerint Václav Klaus államfő az incidenskor a kastélyban tartózkodott. A férfi kerékpáron érkezett a kastélyhoz, átmászott a kerítésen, és egészen az alkalmazottak lakhelyéül szolgáló épület első emeletére jutott, amikor a biztonsági kamerarendszer észlelte. Azonnal riasztották a kastélyt védő rendőröket, akik a helyszínre siettek, és megpróbálták megbilincselni a behatolót. A férfi intézkedés közben összeesett, és a helyszínen meghalt.
“A kastély őrző-védő szolgálata Lányban őrizetbe vett egy embert, és át akarta adni a rendőrségnek. Értesüléseink szerint a halált nem külső beavatkozás okozta” – jelentette ki újságírók előtt Sona Budská, a közép-csehországi rendőrség szóvivője.
“A helyszínre kihívott mentők már nem tudtak rajta segíteni. Az orvos csupán a halált tudta megállapítani” – pontosította a közlést Tereza Janecková, a közép-csehországi mentőszolgálat szóvivője.
A rendőrség szerint nem kizárt, hogy az elnöki kastélyba behatoló férfi alkohol vagy kábítószer hatása alatt állt. A halál pontos okát boncolással állapítják meg.