Aggasztó atomfegyver
Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója közölte: aggódik a pakisztáni atomfegyverkészlet miatt, attól tart ugyanis, hogy az ázsiai országban tovább romlik a helyzet.”Attól tartok, hogy egy, a Közel-Keleten vagy a muzulmán világban kitörő háborúnak inkább Pakisztánban, mint Iránban lennének súlyos következményei” – mondta az al-Hajat című arab napilapnak adott nyilatkozatában el-Baradei. A főigazgató közölte, nyugtalanítja, hogy az atomfegyverek pakisztáni vagy afganisztáni szélsőséges csoport kezébe kerülhetnek. (MTI)
A 19 esztendős oxfordi diákot választották anyja utódául az ellenzéki Pakisztáni Néppárt (PPP) élére, bár a tényleges, napi vezetés jelenleg apja, Aszif Ali Zardari kezében van. Bilaval Bhutto Zardari reményét fejezte ki, hogy a média tiszteletben fogja tartani, hogy tanulmányainak befejezéséig szeretne távol maradni a nyilvánosságtól – írja a BBC.
Inkább a tanulást választja
„A politika az én véremben is benne van, és bár elismerem, hogy még nincs elegendő tapasztalatom, tanulni akarok” – mondta. „Most az a legfontosabb számomra, hogy visszatérjek Oxfordba, és folytassam a tanulmányaimat. Ha nem fejezem be azokat, és nem válok kellően éretté, akkor sohasem lesz elegendő bölcsességem ahhoz, hogy belépjek a politikai arénába.”
A The Washington Post című amerikai lap hét végi értesülése szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa valószínűleg nem fogja kivizsgálni a Benazir Bhutto elleni december 27-i merénylet körülményeit, s a testületben még arra sem mutatkozik hajlandóság, hogy fontolóra vegye az ügy kivizsgálását.
Musarraf is vizsgálódna
Pervez Musarraf pakisztáni elnök kedden kijelentette, hogy kormánya mindenképpen ki akarja deríteni az igazságot a terrormerényletről, és hangsúlyozta, hogy a gyilkosok elnyerik büntetésüket. Az államfő találkozott a Scotland Yardnak a nyomozást segítő csapatával, „teljes támogatásáról biztosította (a nyomozás résztvevőit), s közölte, hogy teljesen szabad kezet kapnak vizsgálódásukhoz, senki sem fog beavatkozni a munkájukba” – mondta Dzsaved Ikbal Csíma belügyminisztériumi szóvivő.