Nagyvilág

A székelyföldi autonómiáról is beszélt Tőkés és Basescu

Székelyföld területi autonómiájának a kérdése is szerepelt Tőkés László európai parlamenti képviselő és Traian Basescu román államfő szerdai találkozóján.

Mint azt a református püspök bukaresti sajtótájékoztatóján elmondta, a megbeszélést ő maga kérte Basescutól. Megállapította: e találkozó része volt annak a tárgyalássorozatnak, amelyet a romániai EP-választások után kezdeményezett román és magyar politikusokkal. Ennek célja az, hogy – mint mondta – jól felkészüljön az európai parlamenti képviselőségre.

Tőkés rámutatott: “meglepően és jólesően pozitív” volt Basescu részéről a fogadtatás. A megbeszélésen előtérbe került a romániai közös érdekek képviseletének a kérdése, ugyanis – mint Tőkés fogalmazott – nem csak a magyar vagy az erdélyi magyar érdekeket kell képviselnie majd Brüsszelben, hanem Romániáéit is.

Hangsúlyozta: kész arra, hogy együttműködjön valamennyi romániai képviselőtársával. Basescutól pedig azt kérte, hogy segítse elő ezt az együttműködést.

E kérését azzal indokolta, hogy tudomást szerzett arról: a Basescut támogató Demokrata Párt (PD) két képviselője meg akarja akadályozni Tőkés felvételét az Európai Néppárt (EPP) frakciójába. A püspök szerint Basescu már kapcsolatba is lépett Wilfried Martensszel, az EPP elnökével. Tőkés úgy tudja: ez ügyben kedden Orbán Viktor is Basescuhoz fordult.

Tőkés közölte: felvetette a találkozón Székelyföld területi autonómiájának kérdését. Az EP-képviselő úgy érzi, hogy Basescunak most “pozitívabb” volt a magatartása, mint az augusztusi székelyföldi látogatása után, amikor – mint Tőkés fogalmazott – az államfő “bagatellizálta” ezt a témát.

Tőkés elmondta: a januári újabb találkozó előtt dokumentumot küldenek Basescunak a romániai magyarság politikai célkitűzéseiről. Ebben egyebek között az autonómia, a romániai magyar egyetem, valamint az egyházi és közösségi ingatlanok kérdése szerepel majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik