Nagyvilág

A CIA volt igazgatóját hibáztatják 9/11 miatt

A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetői nem tettek meg mindent a 2001. szeptember 11-i, Amerikát ért támadások előtt annak érdekében, hogy megállítsák az al-Kaida terrorista szervezetet – ezt tartalmazza egy kedden nyilvánosságra került, mindeddig titkosan kezelt jelentés. A dokumentum szerint George Tenet volt CIA-igazgatónak személyes felelőssége van az ikertornyok elleni támadás kapcsán.

Az Egyesült Államok legfőbb külföldi felderítő szervezetének vezetése nem dolgozott ki olyan átfogó tervet, amely az al-Kaida működésének felszámolását célozta volna. Az ügynökség ezenkívül több fontos lehetőséget elszalasztott, amikor pedig útját lehetett volna állni két repülőgép-eltérítőnek is – olvasható a CIA 2005-ben készült tanulmányában.

Ellentmondó jelentések

A bírálat célpontjává vált George Tenet volt CIA-igazgató – jelenleg a Georgetown Egyetem professzora – „abszolút tévesnek” nevezte a 19 oldalas jelentést, amelyet az ügynökség belső ellenőrző hivatala állított össze. Tenet azzal védekezik, hogy a mindeddig titkos anyag ellentétes azzal a jelentéssel, amelyet ugyancsak a belső CIA-felügyelet készített a 9/11-es támadások előtt egy hónappal.

Michael Hayden jelenlegi CIA-igazgató közölte, hogy neki nem állt szándékában a jelentés nyilvánosságra hozatala, mivel annak tartalma megzavarhatja az országot szolgáló felderítő tiszteket. A jelentés közzétételét a kongresszus rendelte el, az erről szóló törvényt George Bush elnök ebben a hónapban írta alá.

Nem találtak felelősöket

Az NPR közszolgálati rádió beszámolója szerint a jelentés megállapítja, hogy a CIA tisztjei „nem teljesítették kielégítően kötelességüket, (…) nem dolgoztak mindig hatékonyan és együttműködően”. A jelentést aláíró John Helgerson akkori főfelügyelő azonban nem állapított meg törvénysértést, továbbá egyetlen olyan döntő mulasztást sem talált, amelynek hiányában egyértelműen el lehetett volna kerülni a csaknem 3000 ember halálát okozó merényleteket.

A 2004-ben a legmagasabb polgári elismeréssel, az elnöki szabadság éremmel kitüntetett Tenet kijelentette, hogy igenis volt tervük, már jóval a 9/11-es támadások előtt, és rendkívüli erőfeszítéseket tettek a terrorizmus leküzdésére. Mint hozzátette, mindezek nélkül nem tudtak volna már 2001. szeptember 15-én tervet előterjeszteni Bush elnöknek a tálib mozgalom felszámolására, az al-Kaida Afganisztánból történő kiűzésére és a terrorizmus elleni küzdelemre 92 országban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik