Nagyvilág

Titkos lőszerraktár volt a felrobbant hadiüzem alatt?

Szlovák sajtójelentés szerint titkos föld alatti lőszerraktárat tárt fel egy kotrógép Szlovákiában a négy hónapja felrobbant fegyverzet-megsemmisítő nyitranováki (Nováky) üzem telephelyén. A hivatalos források viszont azzal nyugtatták a lakosságot, hogy csak hatástalanított lövedékeket rejt a föld.

A legnagyobb példányszámú szlovák bulvárlap, a Novy Cas hétfői közlése szerint a nyolc emberéletet követelő márciusi robbanás következtében földig rombolódott üzemcsarnok alatt keletkezett hatalmas kráterben dolgozó kotrógép kezelője a mélyben egy betonpadozatra bukkant. Kiderült, hogy a beton alatt egy katakomba van, s az üregekben lőszereket raktároztak.


A titkos, föld alatti arzenál létezéséről vélhetően az üzem egykori és jelenlegi vezetők is tudtak-tudnak – árulták el az üzem magukat megnevezni nem kívánó dolgozói a lapnak. A véletlenül feltárult föld alatti raktárból máris közel másfél millió lőszer került elő, és a föld mélyében levő üregekben még jócskán lehet lövedék. Ezt a márciusi robbanás áldozatainak hozzátartozóit tájékoztatva Frantisek Kasicky védelmi miniszter is megerősítette.


Hétfőn délután a miniszter a SITA hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy szó sincs titkos raktárról, mindössze egy 6×3 méteres gödör tárult fel, amelyben hatástalanított lövedékek voltak, s ezek semmilyen veszélyt nem jelentenek, pánikra semmi ok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik