Nagyvilág

Fico nemzeti felágaskodásra buzdított

Robert Fico szlovák kormányfő szerint alig akadnak kitűzött nemzeti lobogók, vagy ha mégis, akkor azok szomorúan, élettelenül lógnak. Cirill és Metód napján az erdőkből kitiltott tiltakozó biciklisták között megjelent Mikulás Dzurinda volt miniszterelnök is.

“Hazafias, építő, egybetartó nevelésre” szólította fel Szlovákia polgárait csütörtökön Robert Fico szlovák miniszterelnök a szláv írásbeliség megteremtői, Cirill és Metód napján elhangzott beszédében a dévényi (Devín) várban megtartott ünnepségen – számolt be róla a SITA szlovák kereskedelmi hírügynökség.

Fico szerint a szlovákokból hiányzik a “nemzeti felágaskodás”, és az iskolákban gyenge a hazafias nevelés. “Szlovákiában a könnyelműség rákfenéje terjed, s ez már csak lépésnyire van a nemzeti eszméletlenségtől” – mondta a százötven vendég és a mintegy háromszáz, zömmel idős emberekből álló hallgatóság előtt.

A szlovák miniszterelnök a hírügynökség jelentése szerint úgy ítélte meg, hogy az iskolákon és a minisztériumokon “alig akadnak kitűzött nemzeti lobogók, vagy ha mégis, akkor azok csak szomorúan, élettelenül lógnak”.

A Szlovákiában munkaszüneti napnak számító Cirill és Metód ünnepén az esti órákban Ivan Gasparovic államfő és Pavol Paska házelnök is beszédet mondott, miközben mintegy száz tiltakozó kerékpáros érkezett a helyszínre, hogy az államfőt rávegyék: ne írja alá a parlamentben minap elfogadott törvényt, amely korlátozza a kerékpárosok mozgását, mert úgy rendeli, hogy azok az ország erdőségeiben csakis a kijelölt turistautakon közlekedhetnek.

A kerékpárosok vasárnap az elnöki palota előtt is tiltakozni fognak a “természettől elidegenítő” törvény ellen, s köztük lesz a kerékpározás közismerten nagy hódolója, Mikulás Dzurinda volt miniszterelnök is, aki az egyik kampánya során már az országot is végigpedálozta. Mivel a törvény a terepjárókat, motorkerékpárokat, hómotorokat és a négykerekű kisjárműveket nem, de a kerékpárokat kitiltja az erdőkből, a sajtóban már olyan utalások is megjelentek, hogy Robert Fico kormánya személyesen Dzurindának címezte az erdei kerékpározás tilalmát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik