A kormány a múlt héten jelölte Barakot erre a felelős posztra, mert a miniszterek úgy ítélték meg, hogy a palesztin területek helyzetére tekintettel katonai kérdésekben jártas, tapasztalt védelmi miniszterre van sürgős szükség.
A új miniszter Amír Perecet váltja fel, akitől a múlt héten átvette a kormánykoalícióhoz tartozó Izraeli Munkapárt vezetését is. A hadsereg volt vezérkari főnöke arra építette kampányát a pártelnöki posztért folytatott versengésben, hogy élesen bírálta a katonai előélettel nem rendelkező Olmert kormányfőt és Amír Perec védelmi minisztert a tavalyi libanoni háborúban elszenvedett izraeli fiaskóért.
A The Sunday Times brit vasárnapi lap azzal hozta összefüggésbe a tapasztalt katona elővételét, hogy “Izrael támadást tervez a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet ellen”. Barak egyik közeli munkatársára hivatkozva azt írta a tekintélyes londoni lap, hogy még a nyáron megindul a támadás, mintegy húszezer katona részvételével. A cél a Hamász katonai infrastruktúrájának megsemmisítése néhány nap alatt.
Barak nem csinál titkot abból, hogy ugródeszkának tekinti a védelmi miniszteri posztot 2000-ben elvesztett miniszterelnöki tisztségének visszaszerzéséhez.