Nászer as-Sáer miniszter és három parlamenti képviselő elfogatásáról a Hamász tisztségviselői számoltak be. A tárcavezetőt nábluszi otthonából vitték magukkal a katonák, s hírek szerint őrizetbe vették a ciszjordániai város polgármesterét és annak helyettesét is. Gázában eközben az izraeli légierő csapást mért több Hamász-célpontra, köztük egy autóra, amelyben a radikális mozgalom tagjai ültek. A támadás következtében ketten megsebesültek.
Szerda este izraeli légicsapás érte két Hamász-közeli pénzváltó irodáját is. Az izraeli hadsereg szóvivője szerint a pénzváltók egyikének a kezén Iránból, Szíriából és Libanonból fegyverek beszerzésére és kiképzésre szánt havi több millió dollár folyt keresztül. A Hamász mozgalom Végrehajtó Erő néven ismert biztonsági osztagának egyik épületét ért légitámadásban pedig négy járókelő sérült meg.
Az izraeli hadsereg közlése szerint az őrizetbe vételeket és a légicsapásokat a Hamász által támogatott palesztin rakétatámadásokra válaszul hajtották végre. Míg Amír Perec izraeli védelmi miniszter azt hangsúlyozta, hogy az őrizetbe vétel még mindig jobb a vérontásnál, a palesztin kormány agressziónak nevezte a zsidó állam lépését, és a foglyok szabadon engedését követelte.
Eközben Mahmúd Abbász, a mérsékelt Fatah-párti elnök csütörtökön – Javier Solanával, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével folytatott megbeszélését követően – a Gázai övezetből kiinduló palesztin rakétatámadások beszüntetését és valamennyi palesztin területre kiterjedő tűzszünet megkötését szorgalmazta Izraellel.
Franciaország élesen elítélte a Hamász-vezetők őrizetbe vételét, és azonnali szabadon engedésüket követelte. Michael Williams, az ENSZ közelmúltban kinevezett közel-keleti különmegbízottja ugyancsak aggodalmának adott hangot a Hamász-vezetők elfogásával kapcsolatban. Az izraeli légicsapások az elmúlt nyolc napban legkevesebb 35 palesztin életét oltották ki a Gázai övezetben.