Ali Laridzsáni atomkérdésekben illetékes iráni főtárgyaló és Javier Solana, az EU külpolitikai főképviselője legutóbb Törökországban találkozott egymással április 25-26-án a nukleáris kérdés megvitatása céljából. Akkor megállapodtak egy újabb találkozóban is, de annak időpontját és színhelyét nem rögzítették.
“Nagyon is lehetséges, hogy Spanyolországban tartják” – közölte Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter az ILNA hírügynökség szerint. Mottaki sejteni engedte, hogy a találkozóra feltehetően május 22. és 31. között kerül sor. Az IRNA hivatalos hírügynökség a héten azt jelentette, hogy a felek május 31-ben állapodtak meg.
A nagyhatalmak azzal gyanúsítják Iránt, hogy atomfegyvert kíván előállítani, míg Teherán kitart amellett, hogy nukleáris programja kizárólag energiatermelési célokat szolgál.