A szakszervezetek közlése szerint több mint negyedmilliónyian vettek részt az összesen 250 május 1-jei felvonuláson Franciaország nagyobb városaiban, vagyis kétszer annyian, mint az előző két évben. A felvonulók többsége hagyományos szakszervezeti követeléseket skandálva vonult fel.
A fővárosban ugyanakkor az öt legjelentősebb szakszervezet, valamint baloldali és szélsőbaloldali mozgalmak által meghirdetett felvonulás politikai megmozdulássá alakult át. A szervezők szerint megközelítőleg 60 ezren “Stop Sarko” és “Anti Sarko” matricákat magukra ragasztva tiltakoztak Nicolas Sarkozy köztársasági elnökké választása ellen.
A szakszervezetek ugyanakkor hivatalosan nem szólították fel tagjaikat egyik jelölt támogatására sem az elnökválasztás május 6-i második fordulójában.