A jordániai fővárosban pénteken nyilatkozó, Hammádi családjának egyik barátjára hivatkozó szóvivő szerint a politikust szerda este egy németországi kórházban érte a halál. A politikus betegségének okát nem közölték, de feltételezések szerint fehérvérűségben szenvedett.
A síita politikust 1991 márciusában – az iraki síiták felkelésének leverése után – nevezték ki miniszterelnöknek. Hammádi volt azon kevés síiták egyike, aki betölthette e magas tisztséget, jóllehet akkoriban Irakban a kisebbségben lévő szunniták uralkodtak a többségi síiták felett. Hammádit fél éven belül azonban leváltották a kormányfői tisztségről, mert az Egyesült Államokban közgazdász diplomát szerzett politikus reformokat és demokratizálódást szorgalmazott. Hammádi 1996-tól a Huszein-rendszer 2003. áprilisi megdöntéséig parlamenti elnök volt. A diktatúra bukása után amerikai fogságba került; 2004. februári szabadulása után jordániai, libanoni és németországi gyógykezelésre utazott, majd 2005 elején Katarban telepedett le.