Nagyvilág

Berlin élesen bírálta az amerikai rakétapajzsot

Magas rangú német politikusok kedden bírálatuknak adtak hangot az Egyesült Államok kelet-európai rakétatelepítési terveit illetően.

A Csehországba és Lengyelországba tervezett rakétatelepítéssel kapcsolatban közös európai álláspontot sürgetett a német parlament európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke. A konzervatív Matthias Wissmann a Handelsblatt című tekintélyes üzleti és politikai napilapnak nyilatkozva arra figyelmeztetett, hogy egy ilyen rakétarendszer kiépítése semmiképp nem lehet elszigetelt kezdeményezés.

Wissmann ismételten az Oroszországgal való tárgyalásokra szólított fel. Közvetve megkérdőjelezte azt az amerikai állítást, amely szerint az Egyesült Államok előzetesen konzultált volna a telepítésről Moszkvával. A német politikus hangsúlyozta, Oroszországot mindenképp meg kell győzni arról, hogy a rakétatelepítés nem ellene irányul.

Még keményebben fogalmazott – ugyancsak keddi nyilatkozatában – a szociáldemokraták biztonságpolitikai szakértője. Walter Kolbow – aki egyben az SPD parlamenti frakciójának helyettes vezetője is – annak a nézetnek adott hangot, hogy a tervezett rakétatelepítés rendkívül súlyos kihatással lehet az egész európai biztonsági rendszerre. A szociáldemokrata politikus szerint mindenekelőtt azt kell behatóan megvizsgálni, hogy mi szükség van a telepítésre, és nem csak a hatalmas, 60 milliárd dollárt meghaladó költségek miatt.

Guido Westervelle, az ellenzéki szabad demokraták (FDP) elnöke arra szólította fel Frank-Walter Steinmeier külügyminisztert, hogy haladéktalanul utazzon Prágába és Varsóba. Egy új fegyverkezési versenyt ugyanis mindenképp meg kell akadályozni – hangoztatta az ellenzéki vezető, s mindezt alapvető nemzeti érdeknek nevezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik