Lengyelország szkeptikus az európai alkotmányozás jövője ügyében, de tevőlegesen részt vesz az EU 50. évfordulójára, márciusra elkészülő berlini nyilatkozat szövegezésében és időben be fogja nyújtani álláspontját a német EU-elnökségnek az alkotmányról – közölte Anna Fotyga lengyel külügyminiszter Varsóban, miután magyar partnerével, Göncz Kingával tárgyalt. Az európai alkotmánynak a jelenlegi tervezethez képest egyszerűbbnek és kiegyensúlyozottabbnak kellene lennie, a szavazási rendszernek pedig igazságosabbnak – mondta Anna Fotyga.
Magyarország és Lengyelország is keresi azokat a lehetőségeket, miként tudná hangsúlyosabban érvényesíteni érdekeit az unióban, befolyásolni az EU arculatát – közölte Az egynapos munkalátogatáson Varsóban tartózkodó Göncz Kinga. Kitért arra, hogy a megbeszélésen szó esett az EU szomszédságpolitikájáról, kisebbségi kérdésekről és az energiapolitika ügyéről is. Utóbbi kapcsán megjegyezte: a két ország földrajzi fekvése felvet különbségeket, ám sok a közös pont.
Göncz Kinga és lengyel partnere, Anna Fotyga (fotó: MTI/EPA)
Göncz Kinga elmondta: közös bennünk, hogy az EU keleti határán vagyunk, kiemelt fontossággal bírnak az Ukrajnával, Fehéroroszországgal, a Nyugat-Balkánnal fennálló kapcsolatok. Mint elhangzott, sok közös kérdést vet fel a határon túl élő nemzeti kisebbségek ügye is. A két külügyminiszter megállapította, hogy az amerikai vízumkötelezettség eltörlése érdekében történő együttműködés kifejezetten erősíti a lehetőségeket.
Erősödő gazdasági kapcsolatok
Göncz Kinga elmondta, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok gyorsan fejlődnek, egyre több a magyar befektető Lengyelországban. Lengyelország Magyarország hatodik legfontosabb kereskedelmi partnere, fordítva Magyarország a 11. helyen áll. A kétoldalú kereskedelmi forgalom összértéke tavaly mintegy ötmilliárd euró volt és az elmúlt években folyamatosan bővült: 2006-ban a magyar export 43 százalékkal nőtt 2005-höz képest. A forgalomban magyar szempontból továbbra is passzívum van – jelenleg 200 millió eurós -, de a trend a kiegyenlítődés felé mutat. A befektetések terén Magyarország az aktívabb: Lengyelországba eddig 400-430 millió eurónyi magyar befektetés érkezett, Magyarországra 65-70 millió euró lengyel tőke jött.
A magyar diplomácia vezetője a sajtótájékoztatón bejelentette: Sólyom László köztársasági elnök márciusban Lengyelországba látogat, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pedig várhatóan 2007 második felében utazik Varsóba.
Anna Fotyga lengyel külügyminiszter újságírói érdeklődésre közölte: a varsói kormány megvizsgálja azokat a terveket, amelyek a hírek szerint arra irányulnak, hogy az orosz-német északi kőolajvezetéket a Balti-tengerben fektetnék le. Hozzátette: minden jogilag elképzelhető lépést megtesznek az ügyben.
’56-os kiállítás nyílik
Göncz Kinga egynapos varsói munkalátogatása során eredetileg találkozott volna Jaroslaw Kaczynski miniszterelnökkel is, ám a kormányfő belpolitikai elfoglaltságaira hivatkozva lemondta a találkozót. A magyar diplomácia vezetőjét délután fogadta Marek Jurek, a szejm elnöke, és Bogdan Borusewicz, a szenátus elnöke is.
Programja végén Göncz Kinga felkereste a Varsói Felkelés Múzeumát, ahol az emlékkönyvbe való bejegyzéssel tisztelgett a második világháború idején zajlott felkelés áldozatainak és hőseinek emléke előtt. A múzeumban a tervek szerint állandó kiállítás fog nyílni, ami az 1956-os forradalom eseményeinek állít emléket.