Az idézett forrás szerint a csapást titokban hajtották végre egy AC-130-as csatarepülőgépről, s egyelőre nem tudni, hogy sikerült-e eltalálni a keresett célpontot. Az első adatok arra utalnak, hogy “jelentősebb célpont” nem semmisült meg. A lap úgy véli, a támadás a hétfőről keddre virradóra történhetett.
A Szomáliáért is felelős kenyai amerikai nagykövetség egyelőre nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben, de a Shabelle nevű szomáliai internetes honlap “megerősítette” a támadás tényét. A hírportál szemtanúkra hivatkozva azt jelentette, hogy “számos civil” megsebesült az ország déli részén, a kenyai határ közelében, Rasz Kamboninál végrehajtott légicsapásban.
E hónapban ez a második eset, hogy az Egyesült Államok közvetlen katonai akciót hajt végre Szomália területén. Január 8-án ugyancsak az al-Kaida terrorhálózat rejtőzködő vezetőit bombázták az ország déli részén. A nairobi amerikai nagykövetség akkori közlése szerint a támadásnak nem voltak civil áldozatai, míg segélyszervezetek 70 halottról, köztük sok nomád tehénpásztor haláláról beszéltek. A keresett célpontokat ugyanakkor valószínűleg nem sikerült megsemmisíteni.