Nagyvilág

Bushnál járt az új ENSZ-főtitkár

Az ENSZ új főtitkára az Egyesült Államok erős támogatását kérte kedden George Bush amerikai elnöktől, hogy meg tudjon küzdeni a globális kihívásokkal.

Ban Ki Mun január elsejei hivatalba lépése óta először volt a Fehér Ház vendége, s Bush elnökkel egyebek között az iraki, a közel-keleti, a dárfúri és az észak-koreai helyzetről, valamint a globális felmelegedés problémaköréről cserélte ki nézeteit. Ban kijelentette, hogy az Egyesült Államok és az ENSZ osztja a béke, a biztonság, a szabadság és a demokrácia céljait, és szüksége van az Egyesült Államok “erős részvételére és támogatására” a világszervezet valamennyi tevékenységében.

A dél-koreai diplomata nagy nyugtalanságra okot adó forrásnak minősítette a közel- és közép-keleti helyzetet. Kijelentette, hogy az iraki és az izraeli-palesztin helyzet romlása a nemzetek közösségének sürgős figyelmét igényli. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek minden lehetséges támogatást meg kell adnia ahhoz, hogy az iraki kormány és nép helyreállítsa a békét és a stabilitást, valamint életet leheljen a lepusztult gazdaságba.

Ban Ki Mun és George Bush hangsúlyozta, hogy együtt kívánnak működni az észak-koreai atomválság, az iráni atomdosszié és a dárfúri erőszak ügyében. Bush elnök kiemelte, hogy “az Egyesült Államok együtt akar dolgozni az ENSZ-szel a béke megteremtésért a szabadság elterjesztésének révén”.

ENSZ-források közlése szerint több kérdésben azonban nézeteltérés volt a főtitkár és Bush elnök között. Az egyik ilyen a globális felmelegedés, amelyet Ban Ki Mun globális megoldandó átfogó problémának nevezett. Irakkal kapcsolatban Bush elnök azt mondta, hogy az Egyesült Államok üdvözölné az ENSZ jövőbeni politikai szerepvállalását, de a katonait nem. A főtitkár azt mondta, hogy az ENSZ nagy hangsúlyt fektet a biztonsági problémákra.

A Bush elnökkel tartott megbeszélés után az ENSZ-főtitkár beszédet mondott az egyik legnevesebb, függetlennek tekintett washingtoni agytröszt, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) rendezvényén, ahol kijelentette: egy aktívan és konstruktívan elkötelezett Egyesült Államokkal az ENSZ ereje határtalan, az ENSZ csak akkor lehet sikeres, ha az Egyesült Államok következetesen és meggyőződéssel támogatja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik