A tanácskozást a németek hívták össze, hogy megpróbáljanak közös európai álláspontot kialakítani az ügyben. A megbeszélésen Steinmeier mellett a nemzetközi összekötő csoport többi európai tagjának (a norvég, a brit, az olasz kormánynak, valamint az Európai Bizottságnak) a képviselői vettek részt.
A tanácskozáshoz közel álló források szerint az nincs napirenden, hogy az Európai Unió katonákat küldjön az országba, bár a segítségnyújtás más formái elképzelhetőek. Az afrikai erők telepítésének lehetőségét viszont több részvevő is felvetette, sőt: Louis Michel, az EU-bizottság humanitárius és fejlesztési ügyekért (így a harmadik világgal való kapcsolattartásért) felelős tagja egyenesen azt szorgalmazta, hogy a megfelelő legitimitás érdekében muzulmán csapatok menjenek majd Szomáliába, például Ugandából. (A dolognak csak az a szépséghibája, hogy az Afrikai Unió a követendő példaként felhozott szudáni békefenntartástól is szeretne megszabadulni – azaz korántsem biztos, hogy hajlandó, illetve hogy képes lenne egy újabb hasonló hadművelet beindítására.)
Csapatösszevonás a kenyai határon
Szomáliában már évek óta polgárháború dúl. Két héttel ezelőtt azonban a nemzetközi segítséggel életre hívott, ám az iszlámista erőkkel szemben egyre inkább teret vesztő átmeneti kormány oldalán beavatkozott a harcokba Etiópia, s ez gyors fordulatot hozott: az ország legnagyobb része, így a főváros, Mogadishu ismét a kormányerők ellenőrzése alatt áll, s az iszlám fegyvereseket immár a kenyai határtérségig szorították vissza. Ezzel kapcsolatos szerdai hír, hogy
Az EU-t aggasztja az a lehetőség, hogy az etióp erők esetleg hosszabb időre akarnak berendezkedni Szomáliában, ezért a gyors kivonulást szorgalmazza. De azt is szeretné, ha ez nem okozna egyfajta “biztonsági vákuumot”: s ezért vetődött fel a nemzetközi békefenntartó erők telepítésének lehetősége.
Pénzbeli támogatás
Az EU már eddig is több millió euró támogatást adott a szomáliai átmeneti kormánynak, s aktívan részt vett az Egyesült Államok által tavaly júliusban életre hívott szomáliai nemzetközi összekötő csoport munkájában. Ez utóbbi létrehozása mögött az a szándék áll, hogy a nemzetközi közösség politikai támogatást adjon a szomáliai kormányzatnak. A csoport az Egyesült Államok, valamint a brüsszeli találkozón részt vett európai országok mellett Tanzánia, az ENSZ, az Arab Liga és az Afrikai Unió képviselőiből áll.