A volt diktátor kivégzésének időpontjáról az iraki kormány dönt. Egy amerikai hivatalnok azonban kollégáitól olyan jelzést kapott, hogy “ez nem amerikai idő szerint ma (csütörtök) este, azaz iraki idő szerint pénteken történik meg, hanem talán egy nappal később”. A kormányilletékes erről a texasi Crawfordban beszélt, ahol Geoge Bush elnök az év végét tölti birtokán, és ahol nemzetbiztonsági kabinetjével folytatott megbeszélést az Irakban követendő új stratégia kidolgozásáról.
A kormányilletékes arra számít, hogy Szaddám Huszein kivégzése újabb erőszakos cselekményeket vált ki. “Minden ok jó arra, hogy erőszakos cselekményeket kövessenek el” – fogalmazott. Az iraki legfelsőbb büntetőbíróság csütörtöki határozatában elutasította az egykori diktátor fellebbezését és jóváhagyta a Szaddámra “emberiesség elleni bűntett” miatt kirótt halálos ítéletet. Szaddám Huszeint január végéig bármikor felakaszthatják.
Szaddam féltestvéreivel üzent a családjának
A halálraítélt volt iraki diktátor, Szaddám Huszein csütörtökön találkozott két féltestvérével, akiknek üzenetet adott át a családja részére – közölte egy ügyvéd. Badi Aref, Szaddám egyik ügyvéde elmondta: Szaddám Huszein saját kérésére találkozott anyai ági féltestvéreivel, Szabavi Ibrahim al-Haszánnal és Vatban Ibrahim Haszan al-Tíkritivel, akiket amerikai fogságban őriznek.
A találkozón, amelyet Szaddám erős őrizet alatt álló börtöncellájában tartottak, a volt elnök leveleket adott át féltestvéreinek a családja számára. “Nyilvánvaló, hogy nincs tudomása annak részleteiről, ami körülötte folyik, és arra készül, hogy mártírként áldozza fel életét az országért” – tette hozzá az ügyvéd.
Egy kabinetminiszter szerint az egy hétig tartó vallási ünnep késleleti az ítélet végrehajtását. A Szaddám idejében elfogadott büntető törvénykönyv tiltja a kivégzéseket vallási ünnepek idején. A mekkai zarándoklat keretében három napig tartó íd al-adha pénteken kezdődik.
Egy bagdadi amerikai szóvivő megerősítette, hogy Szaddámot továbbra is egy amerikai irányítás alatt lévő börtönben tartják fogva, és a helyzetében bekövetkező bármilyen változást biztonsági okok miatt titokban tartják.