Az amerikai hadsereg Bagdadban letartóztatott két iráni tisztet, akiket Dzsalal Talabáni iraki elnök hívott meg hivatalosan, az Irak és Irán közti biztonsági együttműködés keretében – közölte hétfőn az iraki államfő szóvivője. Talabáni egy hónappal ezelőtt adta át meghívását a két tisztnek, teheráni látogatása során.
A The New York Times hétfői számában arról írt, hogy az Irakot megszálló amerikai hadsereg több iráni illetőségű személyt letartóztatott a múlt hét folyamán, és hétfőn még legalább négyen amerikai őrizetben voltak, köztük a két katonatiszt. Az amerikai lap úgy tudja, hogy a letartóztatások során számos támadás előkészületére utaló dolgot találtak. A lap beszámolt egy másik amerikai rajtaütésről is, amelyet Irak legnagyobb síita tömörülése, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsa központjában, köztük Hadi al-Amerinek, a szervezet fegyveres szárnya, a Badr brigád vezetőjének házában hajtottak végre. Ameri ez utóbbi hírt “hazuságnak” nevezte.
A bagdadi amerikai nagykövet egyelőre nem kívánta kommentálni e híreket. Az iraki elnök szóvivője nem tudta megerősíteni, hány személyt tartóztattak le összesen, azt azonban közölte, hogy Talabáni nehezményezte a két iráni tiszt fogva tartását. Elítélte az iráni hivatalos személyek bagdadi letartóztatását az iráni külügyi szóvivő. Mohammad Ali Hoszeini hangsúlyozta: az amerikai hadsereg e lépése ellentétes a nemzetközi joggal és annak “végzetes következményei lesznek”. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy az iraki kormány felelős az irániak szabadon bocsátásáért.