A Zogby International intézet által november közepén öt országban – Egyiptomban, Jordániában, Libanonban, Marokkóban és Szaúd-Arábiában – készített közvélemény-kutatás szerint az arab világ jellemzően rossz véleménnyel van az Egyesült Államokról. Jordániában a megkérdezettek 90 százaléka, Egyiptomban 83, Szaúd-Arábiában pedig 82 százaléka nyilatkozott így. Libanon kivételével a felmérésbe bevont valamennyi ország lakosai úgy vélték, hogy az elmúlt egy évben romlott az Egyesült Államoknak, az amerikai népnek, kultúrának és értékeknek a megítélése.
James Zogby, a washingtoni Arab American Institute (Amerikai Arab Intézet) elnöke hangsúlyozta: a felmérés jól mutatja annak fontosságát, hogy az izraeli-palesztin konfliktus rendezését össze kell kötni a térség más konfliktusainak megoldását célzó erőfeszítésekkel. Ez összhangban áll a jövőbeni amerikai Irak-politika lehetséges alternatíváit kidolgozó washingtoni Baker-Hamilton bizottság következtetéseivel – vélte Zogby, aki a közvélemény-kutatás eredményeiből azt szűrte le: a megkérdezettek azt szeretnék, ha az Egyesült Államok az izraeli-palesztin konfliktus rendezésén fáradozna, Irakban pedig partneri viszony alapján lépne fel, s nem szeretnék, ha Washington külön utakon járna és ügyet sem vetne Palesztinára.