Nagyvilág

Több mint 60 ezren Pinochet ravatalánál

Több mint 60 ezer chilei rótta le kegyeletét Augusto Pinochet exdiktátor ravatala előtt a santiagói katonai főiskolán helyi idő szerint hétfőn nappal és az éjszaka folyamán.

A becslések szerint hatvan-hetvenezer ember vonult el a katonai akadémia kápolnájában felravatalozott koporsó előtt. A vasárnap 91 éves korában elhunyt exdiktátor tábornoki díszegyenruhába öltöztetett holtteste nyitott koporsóban fekszik a katonai főiskolán, amelynek a harmincas években Pinochet maga is hallgatója volt.

A temetést kedden tartják, de a család és a hívek kérése dacára sem lesz állami temetés (ami egyébként Chile volt elnökeinek kijár), hanem csak katonai tiszteletadás mellett helyezik végső nyugalomra Pinochetet. A protokoll előírásainak megfelelően a kormány képviseletében Vivianne Blanlot védelmi miniszter továbbra is részt kíván venni a temetési szertartáson, bár a család kérte, hogy se ő, se a kormány más tagja ne legyen jelen.

Hétfőn négy gyászmisét tartottak, ezek közül az egyiket Francisco Javier Errazuriz, Santiago érseke celebrálta. A keddi gyászszertartás egy részét is a katonai főiskola területén rendezik az elhunyt családtagjai és a legfelső katonai vezetők részvételével. Várhatóan megjelenik az exdiktátor számos szimpatizánsa is. Pinochet egyik fiának közlése szerint a holttestet – az elhunyt kívánságának megfelelően – elhamvasztják.


Füttykoncert a gyászszertartáson


Családjának és négyezer hívének jelenlétében katonai tiszteletadással vettek búcsút Augusto Pinochet volt chilei elnöktől a Santiago de Chilében kedden tartott gyászszertartáson, amelyen az államot Vivianne Blanlot védelmi miniszter képviselte. Az állami televízió által élő adásban közvetített temetéssel egy időben több százan tüntettek Salvador Allende elnök emlékművénél, hogy megemlékezzenek a Pinochet-diktatúra áldozatairól.


Az ágyútalpra elhelyezett koporsót egy oltár mellé állították fel az akadémia udvarán, ahol a hadsereg püspöke tartott misét az elhunyt özvegye és öt gyermeke, valamint a négyezer meghívott vendég és szimpatizáns előtt. A szocialista kormányt képviselő védelmi minisztert hatalmas füttykoncert fogadta, sőt sokan távozásra szólították fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik