Arra a kérdésre válaszolva, hogy az Irak elleni támadás súlyosabb külpolitikai hiba volt-e, mint a vietnami háború megindítása, úgy felelt: a kettő közelít egymáshoz, de az iraki konfliktusra valószínűleg sokkal élénkebben fog emlékezni a világ, mint Vietnamra.
Carter ugyanakkor kijelentette: nem tekinti polgárháborúnak az iraki belső harcokat. Szerinte a szembenálló csoportok küzdelmét még nem lehet így nevezni. Carter szerint George W. Bush elnöknek ki kellene vonnia az amerikai csapatokat Irakból, amit győzelemnek lehetne elkönyvelni, ha nemzetközi konferenciát rendeznének utána a háborúról.
A 2002-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett, 82 éves volt demokrata párti elnök nem először lepte meg a közvéleményt azzal, hogy nyílt támadást intézett Bush ellen. Októberben azért a “merev álláspontért” bírálta a republikánus kormányt, hogy nem hajlandó párbeszédet folytatni Phenjannal az észak-koreai nukleáris válság rendezése érdekében. A nyáron pedig kijelentette, hogy Bush “téves” politikát folytat a Közel-Keleten, amely az erőszak terjedését mozdította elő a térségben.