Litvinyenko állapota súlyos, és az éjjel enyhén tovább romlott, ezért elővigyázatosságból átvitték az intenzív osztályra a University College egyetem klinikáján. Nincs abban az állapotban, hogy a médiával beszéljen – közölték az orvosok. A Nagy-Britanniába szökött Litvinyenkóra fegyveres őrök vigyáznak a kórházban.
Viktor Iljuhin, az orosz alsóház biztonsági bizottságának alelnöke egy moszkvai lap hétfői száma szerint nem zárta ki a merénylet lehetőségét a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) brit menedékjogot élvező volt tisztje ellen. A Kreml szóvivője viszont “merő képtelenségnek” nevezte ezt a gyanút, ami szerinte nem is szorul kommentárra.
Patkányméreg-összetevővel mérgeztek
A tallium nevű fém, amelyet Alekszandr Litvinyenko dezertőr orosz titkos ügynök londoni megmérgezéséhez használtak a The Sunday Times értesülései szerint, egy patkányméreg-összetevő, és az emberre is halálos lehet. A brit lap által megszerzett orvosi jelentés szerint Litvinyenko szervezetében a tallium károsodás nélkül elviselhető legmagasabb mennyiségének háromszorosát mutatták ki.
A nagyon lágy, sószerű, kékesfehér színű, de levegőn elszíneződő, szagtalan fémet William Crookes brit vegyész fedezte fel 1861-ben. A természetben nagyon kis mennyiségben fordul elő. Használják az elektronikában, nyomelemként a kardiológiai vizsgálatoknál, mivel megköt a szívizomban, illetve szulfátját adagolják rágcsálók elleni mérgekhez.
Az emberi testbe a bőrrel való érintkezés, belélegzés útján vagy az emésztőrendszeren keresztül juthat be. Azután a véráram elviszi minden szervbe, de különösen a májba, a vesébe, felszívódik a bélfalba és az izomszövetekbe. Ha belőle több kerül a szervezetbe annál, mint amennyit az károsodás nélkül el tud viselni, akkor a csontszövetbe, a felhámba, a hajszálakba, sőt az idegrendszerbe is felszívódik. Egy grammja már végzetes. A talliummérgezés fő tünetei lehetnek a nagyfokú fáradtság, fej- és végtagfájás, depresszió, étvágytalanság, látászavar, hajhullás.