Nagyvilág

Észak-Korea nem tűri a nyomásgyakorlást

Hadüzenetnek tekinti és „fizikai" válaszlépéseket tesz Észak-Korea, ha az Egyesült Államok fokozza nyomásgyakorlását – közölte szerdán a phenjani külügyminisztérium a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség jelentése szerint.

„Ha az Egyesült Államok továbbra is zaklat minket, és növeli a nyomást, azt hadüzenetnek fogjuk tekinteni és fizikai válaszlépések sorozatához fogunk folyamodni” – idézte a hivatalos hírcsatorna a külügyminisztérium közleményét. Azt nem fejtették ki, hogy milyen lépésekről lenne szó.

A közlemény megismételte azt az észak-koreai álláspontot, hogy az ország az Egyesült Államok felől ránehezedő fenyegetés nyomán hajtott végre nukleárisfegyver-kísérletet hétfőn, ugyanakkor nyitva hagyta az ajtót a tárgyalásokra.

„Kénytelenek voltunk bebizonyítani, hogy van atomfegyverünk, hogy elejét vegyük az Egyesült Államoktól érkező erősödő háborús fenyegetésnek és hogy biztosítsuk szuverenitásunkat és túlélésünket” – áll a szövegben. „A párbeszédre és a konfrontációra egyaránt készen állunk” – teszi hozzá a phenjani nyilatkozat.

A külügyminisztérium leszögezte, hogy Phenjan továbbra is elkötelezett a Koreai-félsziget tárgyalásos és párbeszéd útján történő atomfegyver-mentesítése mellett. Phenjan azt állítja, hogy a kísérleti robbantás nem sértette meg azt a szeptemberi megállapodást, amit nemzetközi tárgyalásokon hoztak arról, hogy felhagy nukleáris tevékenységével, segélyekért és biztonsági garanciákért cserében.

Észak-Korea bírálattal illette az ENSZ Biztonsági Tanácsában szankciók meghozatala irányába tett lépéseket is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik