Nábluszban hajnalban Molotov-koktélt hajítottak egy anglikán és egy görögkeleti templomra. Kora délután felfegyverzett férfiak felgyújtották egy a városban egy római katolikus templom kapuját, majd az épületbe behatolva többször a levegőbe lőttek, s azután elmenekültek – számoltak be róla szemtanúk és palesztin biztonsági források. Egyes szemtanúk szerint ugyanezek a támadók ezután gyújtópalackot dobtak az egyik templomra a kettő közül, amelyeket már hajnalban is támadás ért. Ugyanaznap Gázában egy elhaladó gépkocsiból tüzet nyitottak egy görögkeleti templomra.
A pápai beszédre válaszoltak
A beszámolók szerint a támadásokban senki sem sérült meg, és nagyobb károk sem keletkeztek. A gyújtópalackos támadás elkövetőiként egy eddig ismeretlen, magát “Az Egyistenhit Oroszlánjainak” nevező szervezet jelentkezett, közölve, hogy tettükkel a pápa iszlám vallásra tett megjegyzései ellen akartak tiltakozni.
A palesztinai muzulmánok és keresztények között általában békés a viszony. Helyi keresztény papok, akiket még az első két támadás után szólaltattak meg a hírügynökségek, úgy nyilatkoztak, hogy igyekeznek nem nagy jelentőséget tulajdonítani a szerintük elszigetelt esetnek. Mindazonáltal azt mondták, aggodalomra adna okot, ha folytatódnának a keresztény helyszínek elleni támadások.
A Hamasz elítélte a támadásokat
Ajmán Daragmeh, a kormányon lévő Hamász iszlám radikális mozgalom parlamenti képviselője elítélte a támadásokat, és szorgalmazta, hogy a palesztin rendőrség tegyen lépéseket a keresztény helyszínek biztonsága érdekében.
Pénteken mintegy kétezer palesztin tüntetett a pápa ellen, az iszlám világ elleni keresztes hadjárat hirdetésével vádolva őt. Iszmáil Haníje palesztin kormányfő is elítélte a pápa kijelentéseit, és felszólította őt az iszlám sértegetésének beszüntetésére.
Az iraki kormány szombaton arra szólította fel az ország muzulmánjait, hogy ne támadják az ország kicsiny keresztény közösségét a bajor pápa muszlimokat feldühítő kijelentéseire válaszul. Bagdadban azt követően tették közzé a felhívást, hogy Bászrában támadást intéztek egy templom ellen, amelynek azonban csak az ajtaját rongálták meg. A bagdadi külügyminisztérium emellett közleményben jelentette be, hogy bekérették a Vatikán legmagasabb rangú bagdadi diplomatáját, s magyarázatot kértek a pápai megnyilatkozás kapcsán.