Csütörtökön késő este Bécsben olyan értesülések láttak napvilágot, amelyek szerint Dzsavad Vajedi, Irán nukleáris ügyekben illetékes helyettes tárgyalója egy beszédben utalt arra, hogy Teherán “a legjobb esetben” a szóban forgó tárgyalások eredményes befejezése után hajlandó lenne a dúsítás beszüntetésére. Vajedi állítólagos kijelentését pénteken kora délután nyomatékosan cáfolta Irán bécsi nagykövetsége, utalva arra, hogy rosszul idézték az iráni illetékes tárgyaló beszédét, illetve egyszerűen fordítási hiba történt.
A nagykövetség javított változata szerint Dzsavad Vajedi valójában azt mondta, hogy az urándúsítás felfüggesztése nem lehet előfeltétele sem a tárgyalások megkezdésének, sem azok esetleges eredményes befejezésének. A diplomata szerint csakis a tárgyalások minden előfeltétel nélküli folytatása vezethet el a válság békés úton való megoldásához. Irán bécsi nagykövetségének képviselője elismerte, hogy a fordítási hibát a követség követte el.
Vajedi rosszul idézett kijelentésével kapcsolatban az első elemzések még azt emelték ki, hogy Irán először tett utalást az urándúsítás felfüggesztésének lehetőségére, de az a megjegyzés, hogy ehhez előbb eredményes tárgyalásokra van szükség, arra mutat, hogy Teherán továbbra is elutasítja az atomdossziéjával foglalkozó nagyhatalmak javaslatait.
Az Egyesült Államok július közepéig választ kíván kapni Irántól arra a Washington részvételével összeállított hathatalmi javaslatcsomagra, amely ösztönzőket kínál fel Teheránnak, ha az felhagy az urándúsítással – mondta csütörtökön Budapesten Stephen Hadley, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója. “Nagyon jó, nagyon hasznos lenne, ha választ kaphatnánk és tudhatnánk a G8 (a hét vezető ipari hatalom és Oroszország) szentpétervári csúcstalálkozója előtt, hányadán állunk az irániakkal.
Hadley megismételte Bush elnök korábbi kijelentését, amely szerint Iránnak csak hetei vannak a válaszadásra, nem hónapjai, értésre adva ezzel, hogy túl távolinak tartja a Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök által megjelölt augusztus 22-i határidőt.