Nagyvilág

Az amerikai kormány engedett Irán ügyében

Engedett az Egyesült Államok az ENSZ BT-ben folyó kemény diplomáciai alkudozásban, és így az Iránról készülő határozat mégsem hivatkozik az ENSZ alapokmányának a 7. fejezetére, amely utat nyitna a szankcióknak, végső soron pedig a katonai erő alkalmazásának is – értesült a The New York Times.

A lap tudomása szerint a BT határozattervezete a 7. fejezet egésze helyett kizárólag annak a 41. cikkére utal, amelyben nincs utalás a katonai erő alkalmazásának a lehetőségére. Washington ezzel az engedménnyel Oroszország támogatását szeretné elnyerni. Moszkvában szívósan ellenezik a 7. fejezetre való utalást, nehogy azt az Egyesült Államok egyoldalú gazdasági büntetőintézkedések vagy katonai fellépés igazolására használja fel Irán ellen.

A The New York Times egy ENSZ-diplomata szavait idézi, aki úgy vélte, hogy mindez puszta szőrszálhasogatás, de legalább lehetővé teszi a további előrehaladást. Az Egyesült Államok szeretné még a héten nyélbe ütni a megegyezést a határozatról, amely felszólítja Iránt, hogy szüntesse be urándúsítási programját. George Bush amerikai elnök a megállapodás sikere érdekében telefonon konzultált Jacques Chirac francia elnökkel, Angela Merkel német kancellárral és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.


Nemzetközi feltételek


A Teherán-Washington közti közvetlen tárgyalásokról szólva Condoleeza Rice kifejtette, hogy az Egyesült Államok kész más államokkal együtt Iránnal egy asztalhoz ülni, ha Teherán felfüggeszti urándúsítási tevékenységét írja a CNN. Reméljük, hogy az elkövetkezendő napokban Irán megfontolja ezt a lehetőséget- mondta Rice.

A BT öt, vétójoggal rendelkező állandó tagja csütörtökön Bécsben tanácskozik, hogy közös nevezőre jusson Irán nukleáris programjáról. A teheráni kormányt azzal gyanúsítják, hogy a nukleáris energia békés felhasználásának az ürügyén valójában atomfegyver előállítására törekszik, az Egyesült Államok és az Európai Unió ezért követeli Irántól az urándúsítás beszüntetését.

A készülő BT-határozat EU-kezdeményezésre különféle gazdasági kedvezményekkel kecsegtetné Iránt, ha teljesíti a követelést. Teherán még kedden fordult azzal a javaslattal az EU-trojkához, hogy azonnal újítsák fel a tárgyalásokat az ország atomprogramjáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik