Nagyvilág

“Erkölcsileg igazolhatónak” tartaná Blair meggyilkolását egy brit képviselő

Hatalmas belpolitikai vihart kavart a hétvégére a brit alsóház egyik képviselője azzal a kijelentésével, hogy "erkölcsileg igazolható lenne" egy halálos végű terrormerénylet Tony Blair miniszterelnök ellen.

George Galloway, a brit belpolitika fenegyereke, a kormányzó Munkáspárt volt tagja, Szaddám Huszein volt iraki elnök egykori személyes barátja a GQ magazinnak adott interjút. A Blair elleni merényletre vonatkozó teoretikus kérdést a folyóirat szerkesztője tette fel neki, úgy: szerinte igazolható lenne-e, ha az iraki háború bosszújaként egy öngyilkos merénylő megölné a brit kormányfőt.

Galloway azt mondta: egy ilyen támadás erkölcsileg igazolható, emellett “teljesen logikus és megmagyarázható” lenne, morálisan azonos azzal, ahogy Blair “ártatlan iraki civilek ezreinek megölését elrendelte”. Hozzátette ugyanakkor: értesítené a hatóságokat, ha tudomására jutna egy ilyen merényletterv, mert Blair megölése is csak az arab- és muszlimellenes érzelmeket korbácsolná még magasabbra a sajtóban.

Galloway a BBC rádiónak nyilatkozva kiállt a GQ magazin által idézett kijelentései mellett, az interjúban foglaltakat azonban kiegészítette azzal, hogy nem támogatna egy merényletet Tony Blair ellen, a kormányfőt inkább a hágai nemzetközi törvényszék elé idéztetné, és életfogytig tartó börtönre ítéltetné tömeggyilkosság miatt.


Blair nem kommentálta

A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal nem volt hajlandó érdemi kommentárt fűzni George Galloway nyilatkozataihoz, munkáspárti képviselők azonban súlyos szavakkal ítélték el egykori párttársukat, és egyikük parlamenti fegyelmi eljárást szorgalmazott ellene. Galloway kijelentéseiről az iraki háborút egyébként erősen ellenző liberális demokraták vezére, Sir Menzies Campbell is elítélően szólt.

Gallowayt 2003-ban kizárták a Munkáspártból, miután arab tévéknek nyilatkozva az Irakban felvonult brit és amerikai erők elleni katonai fellépésre hívta fel az arab államokat. Felszólította emellett a térségbe vezényelt brit katonákat arra, hogy ne engedelmeskedjenek “törvényellenes parancsoknak”. Ez utóbbi kijelentéséért a konzervatív ellenzék egy ideig fontolgatta, hogy Galloway ellen hazaárulás címén büntető eljárást kezdeményez.

A képviselő – aki a tavalyi választásokon az egyik – zömmel muszlimok lakta – szegény kelet-londoni választókerületet elhódította a Munkáspárt hivatalos jelöltjétől – a háború előtt több alkalommal járt az azóta hatalmától megfosztott és bíróság elé állított Szaddám Huszeinnél, akit saját kormányának politikájával szemben rendre támogatásáról biztosított.

Egy másik verzió

A The Daily Telegraph, a legnagyobb konzervatív brit napilap három éve, iraki titkosszolgálati iratokat idézve azt írta, hogy a Huszein-rezsim a korábbi években félévente 3 millió hordó olaj
kereskedési jogát adta oda Gallowaynak az “olajat élelmiszerért” ENSZ-program kijátszásával, és a brit politikus az értékesítés utáni részesedésből évi 350 ezer font jövedelemhez jutott.

Galloway rágalmazásért beperelte a lapot, a pert meg is nyerte és a Telegraphot a bíróság 150 ezer font kártérítésre kötelezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik