Nagyvilág

Finnország pragmatikus elnökségre készül

Finnország arra készül, hogy pragmatikus EU-elnökséget adjon a második félévben, és előrehaladást érjen el az európai polgárokat érintő konkrét kérdésekben - mondta Az Európai Ügyek Hivatalának (EÜH) elnöke.

Gottfried Péter azt követően nyilatkozott telefonon az MTI-nek, hogy Helsinkiben konzultált az Európai Unió soros elnökségét júliusban átvevő a Finnország külügyminisztériumának európai ügyekért felelős vezetőjével, a miniszterelnöki hivatal integrációs államtitkárával és a parlament integrációs bizottságának elnökével.
Gottfried elmondta: Magyarország kérte, hogy a finn elnökség ideje alatt folytatódjon az unió közös energiapolitikájának vitája, és magyar kérés továbbá: az elnökség fordítson figyelmet arra, hogy Magyarország 2007 harmadik negyedévéig csatlakozni tudjon a schengeni megállapodáshoz. Magyarország mindent megtesz azért, hogy a menetrendet tartani tudja, de az uniós feltételek meglétére szükséges az elnökség odafigyelése is – mondta az EÜH elnöke.

A magyar kérések között említette még, hogy a finn elnökség segítsen előmozdítani az árvízzel kapcsolatos közösségi szabályok átalakítását. Jelenleg folyik a szolidaritási alap működési mechanizmusának felülvizsgálata. Magyar szempontból fontos lenne, hogy olyan működési szabály legyen, amely lehetővé teszi – szükség esetén – a gyors segítséget az érintett tagországoknak – mondta.

A megbeszéléseken elhangzottak alapján Gottfried szerint a finnek konstruktívan törekednek arra, hogy az unió alkotmányszerződésének ügyét tovább vigyék.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik