A nemzetközi bűnüldöző szervezet körözvénye, amely mind a 184 tagállamhoz eljutott, a Föld valamennyi országára nézve súlyos és heveny fenyegetést jelentenek a szökevények – jelenti az MTI. Ezért fokozott biztonsági lépéseket javasolnak az országhatárokon. Közöttük vannak azoknak a merényleteknek a szervezői is, amelyeket 2000-ben és 2002-ben hajtottak végre amerikai és francia hadihajók ellen. Mint kiderült, 23 fogoly még pénteken szökött meg egy szanaai börtönből. A merénylők állítólag egy 140 méteres alagúton keresztül léptek meg – írja a Handelsblatt.
Köztük volt 13 olyan elítélt, akiket terrorcselekmények, illetve az al-Kaidához fűződő kapcsolatok miatt ítéltek el jemeni bíróságok. Egyikük az a Dzsamal al-Badavi, akit az ádeni kikötőben horgonyzó amerikai Cole hadihajó ellen 2000 októberében elkövetett robbantás kitervelőjének tartanak. A merénylet 17 amerikai tengerész halálát okozta.
Badavit először halálra ítélték, majd az ítéletet 15 évi börtönbüntetésre enyhítették. Az Interpol gyanítja, hogy a szökevények esetleg már elhagyták Jement, ezért felszólítja tagországait: szigorítsák meg az őrizetet és az ellenőrzést határaikon.