Nagyvilág

Ügyvédhiány miatt halasztás Szaddám perében

December ötödikéig a volt diktátornak fel kell töltenie a meggyilkolt, illetve elmenekült ügyvédek miatt megfogyatkozott védői csapatát.

Amerikai védelem

A tárgyalás kezdetének időpontját biztonsági okokból az utolsó percig titokban tartottak, az állami televízió félórás késéssel közvetítette az első képsorokat a tárgyalóteremből. Az ügyvédek mellett foglalt helyet két neves külföldi jogász, Ramsey Clark volt amerikai igazságügy-miniszter és Nadzsíb al-Nauimi, Katar egykori igazságügy-minisztere, akik csatlakoztak az egykori diktátor védelméhez, és egyben ellenőrizni kívánják, hogy a vádlott bírósági tárgyalása részrehajlástól mentesen zajlik-e.

 

December 5-ig elnapolta a Szaddám Huszein volt iraki elnök és hét vádlott-társa elleni pert a bíróság elnöke – jelentette a CNN amerikai hírtelevízió. Ez idő alatt meg kell találni a két meggyilkolt védőügyvéd utódját, és gondoskodni kell a megsebesítése után külföldre menekült harmadik ügyvéd helyettesítéséről is – rendelkezett Rizkar Mohammed Amín főbíró az ebédszünet után.

Először október közepén érte támadás a diktátor ügyvédjeinek egyikét, akkor két fejlövéssel szabályosan kivégezték Szaadun Dzsanabit, aki a volt diktátor egyik vádlott-társát, Avad Ahmad al-Bandart, a hajdani elnöki kabinet helyettes vezetőjét védte a perben. Az irodájából elhurcolt férfi holttestét egy nappal később egy mecset közepén találták meg Bagdad keleti, Ur nevű negyedében. Pár héttel később, november elején pedig fegyveres támadók tüzet nyitottak arra az autóra, amelyben a diktátor egy másik vádlott-társa, Taha Jaszín Ramadán volt alelnök ügyvédei utaztak. A támadásban Adel al-Zubeidi ügyvéd életét vesztette, a másik védő megsebesült.

Kihasználta a nyilvánosságot

Az emberiesség elleni bűnökkel vádolt egykori diktátor és bűntársainak pere hétfőn negyvennapos szünet után, az első tanúk meghallgatásával és egy videofelvétel bemutatásával folytatódott az 1982-ben elkövetett dudzsaili mészárlás ügyében.

A vádirat szerint 1982-ben egy Huszein elleni elvetélt merényletkísérlet után a diktátor pribékjei a Bagdadtól 60 kilométernyire északra fekvő Dudzsail falu 600 síita lakóját hurcolták az iraki titkosszolgálat egyik bagdadi börtönébe. Száznegyvenhárman sohasem tértek vissza. Az ügyészek azt igyekeznek bizonyítani, hogy Szaddám Huszein rendelte el a dudzsailiak elhurcolását, megkínzását és megölését bosszúból a faluban ellene megkísérelt merényletért.

A hatalmától megfosztott egykori diktátor hóna alatt a Korán egy példányával utolsóként, neve elhangzása után mintegy 8 perccel lépett a bírósági terembe, amelyet a szigorúan védett zöld zóna szívében, az egykori iraki állampárt, a Baasz Párt volt országos parancsnoki központjában alakítottak ki.

A BBC beszámolója szerint Szaddám a korlát mögül a bírónak panaszt tett a vele szembeni bánásmódról, mondván, hogy megbilincselték és négy lépcső megmászására kényszerítették, mert a lift nem működött. Az elnöklő bíró közölte: megmondja a rendőrségnek, hogy ez ne ismétlődjön meg, de Szaddám Huszein ismét félbeszakította. „Azt akarom, hogy parancsolja meg nekik. Ők a mi országunkban vannak. Önnek megvan a szuverenitása erre, Ön iraki, ők meg külföldiek, betolakodók, megszállók. Meg kell parancsolnia nekik, mert ehhez megvan a joga”– mondta dühösen Szaddám Huszein.

12 vádpont


Az október 19-én kezdődött bírósági eljárást – alig háromórás tárgyalás után – azért függesztették fel, hogy a védelem kellően fel tudjon készülni a periratokból. Belépésekor bűntársai közül ketten felálltak. „Békét a békeszerető embereknek” – mondta, mielőtt elfoglalta volna helyét a vádlottak padján.

A volt iraki rezsim vezetői által elkövetett bűnök ügyében ítélkező különleges iraki törvényszéknek összesen tizenkét vádpontban kell döntenie, ezek közül héttel már szembesítették a volt diktátort, további öt váddal a következő hónapokban kell szembenéznie. Perük első tárgyalási napján, október 19-én a vádlottak, akiket kötél általi halál fenyeget, kivétel nélkül ártatlannak vallották magukat. A hétfői, második tárgyalási napon Dudzsail faluban tüntetők Szaddám Huszein és társai kivégzését követelték, míg a volt diktátor szülővárosában, Tikrítben – amelynek közelében 2003 decemberében elfogták – Szaddám mellett tüntetők lepték el az utcákat.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik