Többen megsebesültek a kasmíri régió Pakisztán által kormányzott tartományának központjában, Muzzafarábádban amikor az egyenruhások nádpálcákkal ütlegelték a tűntetőket, akik azért tiltakoztak a kilakoltatás ellen, mert nincs hova menniük. A hatóságok szerint ugyanakkor a táborban nem megfelelőek a higiéniás körülmények.
Az október 8-ai földrengés, mely több mint hetvenezer ember halálát okozta, a becslések szerint 3,3 millió pakisztánit tett hajléktalanná. Az ENSZ korábban többször is felhívta a figyelmet arra, hogy a földrengés után újabb katasztrófa fenyegeti a régiót. A segélyek célba juttatása mellett elengedhetetlen lenne a hajlék nélkül maradt emberek és a sebesültek kimenekítése a régióból még a tél beállta előtt – nyilatkozta három hete Jan Egeland a nemzetközi szervezet humanitárius akcióinak főigazgató