Nagyvilág

Logisztikai rémálom Pakisztánban

Rosszabb a helyzet, mint a cunami után: késnek a segélyek, a járványveszély egyre nő a földrengés sújtotta térségben. Az ENSZ illetékesei megkongatták a vészharangot: a gyorsabb és hatékonyabb segítség hiánya újabb katasztrófát okozhat.

További nemzetközi összefogást sürget a földrengés miatt hajléktalanná vált közel hárommillió ember megsegítéséért Kofi Annan ENSZ-főtitkár. Az eddig ígért több mint 300 millió dolláros segítségből mindössze 86 millió érkezett a térségbe, a késlekedés pedig a katasztrófa újabb hullámát indíthatja el, hangoztatta az ENSZ első embere, aki segélykonferenciát hívott össze a következő hétre Genfbe- számolt be a BBC.

Az ENSZ segélyezési főmegbízottja, Jan Egeland Iszlámábádban azt mondta, hogy miközben emberek millióit kell életben tartani, a humanitárius célokra szánt alap többszáz millió dollárral alulfinanszírozott. Bizonyos körzetekben teljesen összeomlottak a közművek, a szolgáltatások és az egészségügy. 

A főmegbízott szerint az 1940-es berlini blokád idején alkalmazott módszer lehet egyedül eredményes, amikor a szövetségesek repülőgépről szétszórt túlélőcsomagokkal igyekeztek javítani a kommunista csapatok által körülzárt városrész lakóinak életkörülményein. Az első NATO-gép kedden indult el Törökországból, hogy légi úton enyhítsen a földrengés sújtotta övezet szükségletein. A következő néhány hét alatt sátrak és egyéb életmentő felszerelések tízezreit tervezik ily módon eljuttatni Kasmír Pakisztánhoz tartozó részeibe.

Még a tél előtt

A segélyek célba juttatása mellett elengedhetetlen lenne a hajlék nélkül maradt emberek és a sebesültek kimenekítése a régióból még a tél beállta előtt. „Ami eddig történt, az nem elég. Ilyen logisztikai rémálommal korábban még soha nem kellett szembesülnünk. Azt hittük, nincs rosszabb annál, mint amit a cunami után tapasztaltunk. Ez azonban rosszabb”– fogalmazott a nemzetközi szervezet humanitárius akcióinak főigazgató.

Komoly veszélyt jelent a járványok, elsősorban a tetanusz terjedése is. A WHO munkatársai igyekeznek minél több védőoltást beadni az elsősorban sebfertőzésből eredő súlyos – rágóizomgörcs vagy szájzár néven is ismert – betegség gyógyítása – megelőzése érdekében. A tetanuszfertőzések megelőzése közegészségügyi feladat, s teljességgel megoldható az idejében adott védőoltásokkal – hangsúlyozta a pakisztáni megbetegedésekkel kapcsolatban csütörtökön Chris Black, a WHO szóvivője a pakisztáni fővárosban, Iszlámábádban. Az ENSZ szakosított szervezete szerdán jelentette be, hogy 48 órán belül százezer adag tetanusz elleni vakcinát juttat el a természeti katasztrófa sújtotta területekre.

Az október 8-i földrengésben a legfrissebb adatok szerint 53 ezren vesztették életüket és 3,3 millióan váltak hajléktalanná Pakisztán északi részén, illetve Kasmírban. A Richter-skála szerinti 7,6-os erősségű földmozgás következtében a térségben 1,1 millió ember veszítette el az állását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik