Nagyvilág

Pekingbe utazik Gyurcsány

Kínába látogat a jövő héten Gyurcsány Ferenc kormányfő a Népszava értesülései szerint. A szerdától vasárnapi tartó úton a kormányfő részt vesz a magyar kulturális hét megnyitóján és találkozik a kínai politikai és kultúrális élet számos vezetőjével.

Gyurcsány hivatalba lépése óta intenzív Ázsia-politikát folytat. Tavaly őszi beiktatása után, október 25-én Japánban nem csak a kormányfő, hanem a japán császár is fogadta. Az idén tavasszal Dél-Koreában tárgyalt, majd július 18-27 között három országot – Szingapúr, Vietnám és Indonézia – érintő körúton járt. A kormányfő a hivatalos politikai megbeszéléseken túl mindenütt a magyar árukivitel bővítéséről, illetve az ázsiai tőke Magyarországi befektetési lehetőségeiről tárgyalt.

Magyarország Kínával már eddigi is intenzív kapcsolatokat tartott fenn. Medgyessy Péter kormányfő 2003. augusztusában négy napot töltött Pekingben. Megbeszélést folytatott a kínai kormányfővel és aláírtak egy együttműködési szándéknyilatkozatot is, amely szerint segítik kínai turisták Magyarországra történő szervezett csoportos utaztatását. A kínai elnök tavaly június magyarországi látogatásán pedig megállapodás született egy kínai-magyar iskola létrehozásáról. Az iskolában tavaly ősztől tanítanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik