Nagyvilág

Tűzvész sújtja a párizsi bevándorlókat

Néhány napon belül a második bevándorlók lakta ház gyulladt ki Párizsban, a két tragédiának összesen 24 halottja van. Az utcai tűntetők a bevándorlók helyzetének javítását követelik.

Keddre virradó éjszaka meghalt hét afrikai bevándorló, köztük négy gyermek, további három személy pedig súlyosan megsérült egy párizsi tűzvészben. Főleg Elefántcsontpartról érkezett bevándorlók laktak – önkényes lakásfoglalóként – az elhanyagolt állapotú belvárosi bérházban, mely lángra lobbant, s a helyszínre vezényelt mintegy száz tűzoltónak közel másfél óráig tartott, míg sikerült elfojtani a lángokat. A tűzoltóság eddig annyit tudott megállapítani, hogy a lépcsőházban kezdődött a tűz, de fellobbanásának okairól még nem tudni semmit. A kerület polgármestere ugyanakkor elmondta, hogy a ház negyven lakója szeptemberben költözött volna ki az épületből a felújítási munkálatok megkezdése miatt.

A tűzvész néhány nappal azután történt, hogy egy hasonló tragédia “utcára szólította” az afrikai közösségek tagjait és szimpatizánsait, illetve baloldali szervezeteket, s együtt sürgették a kormányt, hogy javítson a bevándorlók lakhatási körülményein. Pénteken hajnalban ugyanis 17 áldozatot követelt egy párizsi tűzvész, miután lángra lobbant egy szinte kizárólag afrikaiak, elsősorban Szenegálból és Maliból érkezett bevándorlók lakta épület. A hétemeletes épületből több tucat embert menekítettek ki egy közeli kávéházba, köztük nőket és gyermekeket. Mintegy száz személy maradt fedél nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik