Nagyvilág

Szerencsés véget ért a repülőszerencsétlenség Torontóban

Túlszaladt a kifutópályán és kigyulladt kedden egy repülőgép Toronto Pearson nemzetközi repülőterén. A balesetnek nincs halálos áldozata. Magyar utasok nem voltak a gépen.

A magyar Külügyminisztérium és a torontói magyar konzulátus egyelőre nem tud arról, hogy magyar utasa lett volna annak a repülőgépnek, amely Torontóban leszálláskor túlszaladt a kifutópályán és kigyulladt – közölte a külügyi tárca konzuli főosztályának vezetője az MTI-vel szerdán. Az Air France francia légitársaság utaslistája szerint sem volt a gépen magyar utas.

A Párizsból érkező gép leszállás után túlfutott a kifutópályán és egy árokban kötött ki. Fedélzetén közel 300 utassal. A kanadai hatóságok közlése szerint a balesetnek nincs halálos áldozata, a légitársaság közleménye szerint 43, könnyebb sérüléseket szenvedett utast ápolnak torontói kórházakban.

Steve Shaw, a torontói repülőtér egyik illetékese sajtótájékoztatóján elmondta hogy a baleset ügyében vizsgálat indult, és nem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni az okokat illetően.

Az Airbus A340 típusú repülőgépen a baleset idején 297 utas és 12 főnyi legénység tartózkodott. Az Air France internetes honlapja szerint az 538 számú járat a párizsi Charles de Gaulle-Roissy repülőtérről indult és helyi idő szerint kedd délután kellett leszállnia a torontói Pearson repülőtér 3-as terminálján.

A kimenekített utasok szerint a gépet leszállás közben a viharos időben feltehetően villámcsapás érte, s ezután került a vízmosásba. Az egyik utas, Joel Bramar a CNN-nek elmondta, hogy leszálláskor a gépen kialudt minden világítás. Mint mondta, az volt a benyomása, hogy a vihar miatt a parancsnok minél előbb le akarta tenni a gépet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik